Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Tarján Tamás: Egy sosemvolt lap történeti jelentősége (Bajor Andor és az Ütünk)
igazgató-főszerkesztője, a Holdsugár levelező tagja stb., stb.". Ebben a sorozatban még Asztalos Istvánnak, Kiss Jenőnek, Szemlér Ferencnek, Mikó Ervinnek, Majtényi Eriknek, ifj. Xántus Jánosnak, Bodor Pálnak, Létay Lajosnak, Márkos Andrásnak jut ki. Bajor kedvelt, blazírt témái közül - Szemlér versében: Holdon, 1978 - a partikularitás tűnik ki, bár az utópikus keretek között ezt a szülőföld szereteteként is lehet olvasni: „A csúcsra mentem és lenéztem, / Ösmerős volt a táj egészen. / Olyannak tűnt a golyhó bolygó, / Mint házak nélkül Barcarozsnyó". Majdnem mindig van Bajor tarsolyában olyan ötlet, amelyből kitelik az (ifwn/c-anyag. Egyik-másik tárgyát (az űrhajózást is) szívesen vissza-visszacsempészi. Minden alkalmat kihasznál az önreflexivitásra: az Ütünk megünnepli fennállásának kerek és nem kerek évfordulóit. Ezzel a módszerrel megkettőződik az Utunk reflexiója. (Ne feledjük, az Ütünk nem kizárólag Utunk-paródia. Az Utunk az a fa, amely az Ütünk fagyöngyét élteti, ám az „élősködő" paródiaműfaj gömbje a romániai magyar irodalom egészének erdeje fölött díszeleg. Még akkor is, ha Bajor karikaturizáló kedve a vélhetőnél szűkebb körre terjedt ki — névsorát persze épp az Utunk szerzői és szerkesztői névsora szabályozta elsőrendűen -, és ahogy telt az idő, a nagy öregek és a saját nemzedéke mellé felnövő-feljövő fiatalabbakra csak alkalomszerűen permetezett jókedvéből.) Akár szemelgetve, akár egyhuzamban fogadjuk be a paródiakorpuszt, nem igazolódik a mechanikus kijelentés, hogy Bajor az erdélyi Karinthy lett volna. Nem vitás, az Ütünk szisztematikussága, a sorozatoló jelleg, az írások kontextusba állítása hasonlít - nem Ka- rinthyra, hanem az így írtok ti alapkötetének struktúrájára, illetve az így írtok fi-vál- lalkozás kilombosodására. Bajor Andor azonban Karinthy Frigyesnél csöndesültebb, mondhatni familiárisabb, háztájibb szatirikus. Jobban hasonlít orientáltsága és tónusa a szinte mindig debreceni szerzők, jelenségek, irodalmi anomáliák ellen forduló Tóth Árpád szemüveg-csillantó attakjaira (kár, hogy Tóth jelentékeny számú paródiaverséről alig-alig veszünk tudomást). A parodista Karinthy könnyedsége, szállóigeszerűen önállósuló sorokat termő humor-pontossága is csupán vágykép lehetett Bajor számára - de hát melyik, a paródiát rendszeresen művelő újabb torzképrajzolónak nem...? (Az elmúlt négy-öt évtized magyar paródiakincsének legékesebb darabjai - talán Timár György és Bárány Tamás törekvéseit nem számítva - valószínűleg a műformával csak alkalmilag foglalkozó alkotók műhelyében csiszolódtak. így a parodistaként is nagyra becsült Orbán Ottónál, a nem parodistaként, mégis rabelais-i tréfamesterként kezelt, karneváli Határ Győzőnél, a parodistának egyáltalán nem tekintett, noha a Homállynoky Szaniszló- versekkel a paródiát is megsuhintó Kálnoky Lászlónál.) A karinthkaturista Bajor erényei számosak. Remekül ért a valóságos és a kitalált tulajdonnevek csűréséhez-csavarásához. A neveket személyként fogja fel, jellemzi őket, és jellemez velük. A humorforrások egyike sem ismeretlen előtte. A népi és az aszfalthumor kiapadhatatlan kútjaira éppúgy rájár, mint a képszerű nyelv egyedibb tájékozódást követelő bugyorgóira. Az ironikus kis- és nagyszerkezetek legtöbbje kedvére van. Szóvicc, mondatpoén, „egyperces"-szerű szöveg, műrészlet-paródia, skicc és gyúnyrajz, pastiche, persziflázs, rövidtörténetes kidolgozású kisszatíra egyként helyet kapott az Ütünk folyamában, melynek egésze jellegzetesen társasági és sajtóhumor: gegjeinek értése és élvezete feltételezi mind a romániai magyar irodalmi életben, mind a nyomtatott irodalom berkeiben való szolid tájékozottságot. Az Ütünk intézménynek számított az erdélyi literatúrában, egyben maga is intézmények között, az intézményességtől serkentve és szorongatva formálódott. Említsünk egyet Bajor mesterfogásai közül, amely jelentős paródiaíróink sorában csak nála van meg. Biztos érzékkel tapint rá a meg-nem-írás, a megíratlanság problémáira. Kiszimatolja a meg nem kezdett, a befejezni nem tudott, a befejezhetetlen és befejezésre nem érdemes műveket. A magáéit is. Vagyis átlátja a megírás és meg-nem-írás más-más 52
