Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Tarján Tamás: Egy sosemvolt lap történeti jelentősége (Bajor Andor és az Ütünk)
bölcs mondása) ezer és ezer nyomdatermék élén pompázott. A folytatás csavarja, hogy a köszöntés a mese hullámhosszain indázik, a mondatépítés és az íráskép így félre-, azaz épp célba viszi: „...köszöntjük az olvasó fiúkat, lányokat és dolgozókat, akiket meg akartunk lepni a gyermekév utolsó napjainak alkalmából. (...) Az a mértéktelen hála, amellyel a mindenkori meséket fogadjuk íróinktól, költőinktől, a jövő évben is munkál". Árulkodó szószerkezet a „mérhetetlen hála". A személyi kultusz e stiláris maradványára (vagyis szinkron jelére) két frekventált szerző „meséje" következik (pedig Bajor nem feltétlenül kezdte Ütünkjeit perszonális magaspontokon): Sütő Andrásé és Székely Jánosé. Bajor Sütője a Bétellt Vilmos soraiban nem kevesebbet ír: „Az utcán kitették Geszler kalapját, s aki a kalapnak nem köszönt: azt bé az áristomba". A kétséges valóság - a Teli Vilmos-tradí- ció egyik eleme, a köszöntető kalap motívuma - úgy válik paródia-mondattá, hogy egy betűt sem kell igazítani rajta... Ebből a rugaszkodásból érdemes olvasni a Székely kezére adott Nincs mese-vers két, a szabadsághiányt kényszerűen eltűrő olvasónak szelíden odamondogató szakaszát: „Hol vannak, mek-mek, a szabólegények? / Kik varrták-fol- tozták a kecskebőrt? / Én úgy hiszem, szövetkezetbe léptek / És szombat este nyakalják a sört. / / Ami kicsi, abból közepes lett / és közepessé lett közben a nagy, / a rossz javult, a javuló kifeslett / s Fajankó ekképp, olvasóm, te vagy". Az értékek és arányok egyre fenyegetőbb felborulása - az a „nagy a kicsi, kicsi a nagy" lét- és korprobléma, amely Örkény István Tótékjában, a langaléta Tót úr és az alacsony őrnagy tragikomédiájában is oly riasztó verbalitással jelenik meg - úgy képezi le (a humor nyelvén) az egyre élhetet- lenebb, lakhatatlanabb társadalom rettegtető visszásságait, hogy egyben a (paródia) humor működésének egyik képletét is nyújtja. Bajor évösszegzésként is ható szilveszteri (vagy beharangozásnak tetsző újévi) paródiáit nemigen startoltatta a politikum közeléből, s csak a fenti mértékben vitte a politikum közelébe. Nyilván sok fejtörést okozhatott számára főként a kiélezettebb esztendők par- odikus „tálalása". Aki a romániai magyar irodalom közegében - egyáltalán: Erdélyben; vagy akár: Magyarországon - élt 1956-ban, min nevethetett ettől az évtől búcsúzva? Vagy min kacaghatott 1957 végén? Min 1958 júniusa után hat hónappal? Bajor Ütünkjének ez a három esztendő a rajtja. 1956-ban Beszámoló a világirodalom fejlődéséről címmel ad közéleti és morális értelemben intakt - áthallásokat a mával nem éreztető - körképet. Szemléjében Gogolt és a nagy orosz írókat kitüntetetten említi; ebben aligha lehet valamiféle közvetett szovjetellenességet, elítélő „orosz célzást" látni. Az Ütünk-hang, az (ifun/c-jelleg még nem is forrott ki. 1957-ben A nevetés nehéz, de magasztos föladata cím talán a históriai szituáltságra, valamint a gyógyító nevetésre utal. Ha akadna is benne ilyesfajta rejtett - a magyar forradalommal szolidáris - főgondolat, az immár telivér személyiség-paródiák (Deák Tamás, Székely János, Veress Dániel és mások kifigurázása, Kapufélfássy Alfa, Kétvízközi Kázmér, Czirinyáki Mór megteremtése) másfelé siklatják a figyelmet. Az utóbbi három névben a 19. század második feléből örökölt élclapi paródia szimbolikusan állandósuló reprezentatív alakjai élnek tovább, a köréjük szőtt bekezdésekben pedig az a modor, amely a Karinthy előtti magyar paródia sajátja. Viszont a Deák-nyíl (Olaf Bornom Mormog - európai szemmel) már az így írtok ti hagyományán nyugszik. 1958-ban Bajor szilveszterre sietve elhagyta a megőszült földet. Itt az űrkorszak, a Lajka kutyával az ég fölé repített Szputnyik-2 tavaly óta mindennapos szóbeszéd tárgya, pályára állt az első amerikai mesterséges hold, „percek" kérdése az ember űrutazása - jöhet az íróink a Holdban, megtámogatva „a Holdban" képtelenség, nincs, képzelgés jelentéseivel. Ez a ciklus a szerény számú önemlítések egyikének fészke. „Huszár Sándor szombatonként kijár a Holdba, és anyagot gyűjt. Kányádi Sándor Kapcaszárítás a Holdban címmel rövidesen verseskötetet jelentet meg. Hír szerint szatírakötet is készül, A Hold megint elfogyott címmel, Bajor Andor, a tehetséges fiatal szatíraíró tollából" - írja Bajor Andor, „az Ütünk 51
