Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - MAI MAGYAROK MAI MAGYAROKRÓL - Tatár Sándor: Miért/hogyan igen, ha nem, avagy vane kiút a radikalitás csapdájából?
önkényes gondolat, hogy a kultúra arra lenne való, hogy az ösztönöket domesztikálva, humánus, alkotó munkára fogva megakadályozza, illetőleg eredendően esélye-fossza a botrányt, ám nemcsak jogos, minden bizonnyal elkerülhetetlen is a kérdés, hogy akkor mire jó, hogy akkor az ehhez a kultúrához való hűség nem hitvány cinkosság-e, a folytathatóság melletti (minden fenntartás, minden kritikus reflexió ellenére is megvalósított, hogy ne mondjuk: elkövetett) hitet tevés jelenthet-e mást, mint ennek a nem pusztán humanitásában tehetetlen, de éppen hogy az „Auschwitz" nevű botrányban kicsúcsosodó hagyománynak a következményestül való elfogadását? Ennek a hűségnek, mi több: e kultúra gyarapításának-gazdagításának a Nobel-díj általi hitelesítettsége e kérdést még élesebb megvilágításban láttatja. * A 2003-ban megjelent Felszámolás című regény számos, jól kivehető szállal kötődik Kertész Imre korábbi regényeihez. Cezúramentes folytonossággal húzódnak át e műbe is a korábbiakban felléptetett alakok alapvető kérdései, súlyos terhet jelenteni nem szűnő dilemmái: hogyan folytatható az a bizonyos túlélő lét, ez az „erkölcsileg feszélyező", nem kívánt és messze nem magától-értetődő ajándék egyáltalán, hogyan („volt") folytatható a nyílt (ámbár külsőségeiben idővel lazuló) diktatúra korában, és hogyan: mi módon és milyen áron folytatható; folytatható-e egyáltalán a(z ugyan számos tekintetben délibábnak, de legalábbis felemásnak bizonyuló) szabadság közepette? Ha a túlélő régi, megszokott feladata: a világnak éppen a saját életben-maradása általi opponálása (vö. Felszámolás. 73. o.), valóban(?) korszerűtlenné vált, adódik-e, található-e új legitimációs bázisként új feladat folytatandó élete számára? Hogyan lehetséges a hiteles beszéd Auschwitzról? Az életösztön diktálta önáltatás (gyávaság)-e elhinni, hogy az ember egyszeri életében, olyan-amilyen (jobbára szánalmasan kisszerű-esetleges) sorsában mégiscsak megmutatkozik valamiféle (pláne közvetíthető) értelem, vagy föl lehet tételezni egy ilyen rendeltetés, valamiféle értelemadó-igazoló „sorsmegfejtés" létezését, hogy a megtalálására irányuló szakadatlan erőfeszítésre ne csupán mint nevetségesen rögeszmés, de mint tisztel- nivaló törekvésre is lehessen tekinteni? Egyfajta folytonosságnak tekinthető az is, hogy míg A kudarc egy, a Camus-féle Sziszüphosz mítoszából vett metaforával és képpel zárult, addig a Felszámolás ennek a bizonyos, az abszurdról szóló Camus-tanulmánynak a központi kérdését, az öngyilkosság, illetőleg az öngyilkosság lehetséges alternatívájának, az élet leélni-tudásának bölcseleti és mentális küszöbfeltételeinek kérdését feszegeti. (Biztos vagyok benne egyébként, hogy termékeny szempont lenne Camus abszurd-elemzésének az érdemi bevonása mind a kertészi szellemi tartás, a kertészi maximák mélyebb megértésébe, mind konkrétan a Felszámolás értelmezésébe, ám ez jelen írás lehetőségeit nyilvánvalóan meghaladja.) Ám nem csak az erőteljesen erkölcsi értelmezésű modus vivendi problémájának folytonosságát konstatálhatjuk: nyomós okok szólnak amellett, hogy a Felszámolás egyik (bizonyos tekintetben a) központi alakját, „B. író-műfordítót" B.-vel, a Kaddis beszélőjével „azonosítsuk"10 (a volt feleség, Judit, és a hajdani beszélgetőtárs [itt már barát is] Obláth filozófusdoktor is közös alakjai a két műnek), azaz jelen regény bízvást olvasható úgy, mint B. ott elhagyott (élet)történetének (persze összetettebb, illetőleg változó nézőpontokból elbeszélt-megjelenített) folytatása. Ezenkívül ez a különböző szövegfajtákat, műfajokat is kombináló-váltogató regény bizonyos értelemben „gyűjtőedény" is lett, ami - bár a vállalkozás kockázatosságát, az összedolgozás kétes sikerének lehetőségét mindenképpen jelzi - önmagában mit sem mond a mű irodalmi értékéről. Mindenesetre erősen gyanítható, hogy az író beledolgozta annak az önálló darabként megfeneklett (nem is publikált) darabjának a feledéstől való megmentésre érdemesnek ítélt részeit, amelyen a 112
