Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Tarján Tamás: Egy sosemvolt lap történeti jelentősége (Bajor Andor és az Ütünk)
Bajor erre az Utunkra találta ki az Ütünket (ahogy 1912-ben - Karinthy sikerétől reménytelen versengésre ösztönözve - Lovászy Károly az Ugat című, folyóiratimitáló füzetben parodizálta a Nyugatot). Előfordult, hogy kihagyott éveket, de máskor duplázott, januárban nyitva a literátus farsangot (az Üfünfc-kiadás naptárja is belebolondult kicsit ebbe a zsongásba: kétszer írja 1976 januárját). Dávid Gyula tájékoztat arról, miféle állandóságok és miféle „lazaságok" kísérték Bajor főleg szilveszteri Utunk-Ütünk jelentkezéseit, s hogy a sajtótermék beszédes tipográfiáját, karikatúráit - alkalmanként magukat a szövegeket - miként lehetett rekonstruálni a könyv oldalain. „Az életmű hullámzásának külső és belső okait" Bajor eljövendő életrajzírója tárhatja majd fel - reménykedik az utószó. Ez a feltárás egy másik kérdés válaszához is elvezethet. Kvári Sinkó Zoltán - ő is érintett a könyvben - Bajor Andor, a következményeket viselő író című bevezetője (az „izgalommal teli élet"-ben sejtve a feleletet) így üti le az alaphangot: „Hogy volt képes erre a pályára menni? Ugyan miért választotta ezt a lehetetlen hivatást, amely nem babérokat, csak keserveket terem. Miért lesz valaki szatíraíró, amikor ezer más lehetőség kínálkozik számára...? Ráadásul magyar szatirikus Romániában, ráadásul az évtizedekig vörös diktatúrában tobzódó Romániában..." Az alkotáslélektani és a történelmi háttér ezen általánosságait valóban csak az oeuvre- ben elmélyülő szakember értelmezheti, árnyalhatja. Az Ütünk olvasója számára a nagyszabású paródiatömb részben kiválik abból a közegből, amelyben létrejött. Jelen sorok írója még az ábécét sem ismerte akkor, amikor Bajor az első paródiáinak nekiült (mármint az Üfün/c-paródiáknak, melyeknek egy részét szellemes című humoros köteteibe is felvette. Paródiát, szatírát természetesen nem esztendőnként egyszer vagy kétszer vetett papírra, és az Utunkon kívül más célpontjai is akadtak, illetve nem pusztán e lap szerzőgárdájára koncentrált). Még a szerkesztőség egykori dolgozói, vagy a baráti szem- és fül tanúk sem feltétlenül tudhatják kinyomozni, emlékeikből visszaidézni, egy-egy személyesebb tréfa, kétségtelenül alkalmi vicc, elillant eseményekre, szerveződésekre való célzás mit takarhat, érdemes volt-e lejegyezni. Az Ütünk szatirikus ereje abból is kitűnik, hogy a napi aktualitások kifakulása ellenére a gúnykép megmaradt (irodalom)történetinek: lenyomata egy olyan intellektuális és nyelvi világnak, amelyen belül az Utunk csak a mag. Korántsem a politikai szatíra valamely merész válfaja az, melyet Bajor művelt. Helyenként lehet ugyan a sorok között olvasni, de a parodista szavaival nem forgatta fel a go- goli módon elgyehennásult államrendet - viszont 1965 decemberi közlését Az Ütünk munkatársa a Pokolban fikció köré szervezte: A 700 éves Dante nyomában rótta a bugyrok köreit. A Pokolban... - aligha az Isteni színjáték juthatott először eszébe annak, aki a máris egy hétköznapibb szófordulattal is nevettető Munkatársunkat elküldik a Pokolba sorainál Bajor mellé szegődött. (Sajnos, ez nem tartozik a leginvenciózusabb tematikus paródiaciklusok közé. Némi csipkelődés után a szerkesztőség itt-ott néven nevezett tagjaira nem fordít figyelmet, s az ostorozó, publicisztikai Ady-hangot próbálja hallatni a sajátságos „társasutazás" alkalmával: A rüh-Hősök stb. A Gogolnak tulajdonított „fantasztikus realizmus", általában az orosz irodalom szatirikus hagyománya feszül az inkább szaggatott sci-fi novellának, mint paródiának tételezhető textusban.) Másutt - 1966 - vicc formájában mutatja magát a korkritika. Egy az év végi Ütünk Hírek sorából: „Ismét megtalálták Homérosz egyik koponyáját. Kiváló beduin régészek a Szaharában sírhalomra bukkantak, amelyet a sejk helyettese megvizsgált és parancsba adta, hogy a sír Homérosznak, az arabok legnagyobb költőjének nyughelye". Mindegy, 1966-ban ki volt a román sejk és ki a helyettese: e szösszenet a hatalmi szóval alakított történelmi tudat, az elvakultan vagy cinikusan produkált hamis hagyomány kritikája. Az már nem mindegy, 1979-ben ki a sejk. Kicsiny szívünk minden melegével... - Bajor úgy indít, hogy a köszöntés annak legyen idézőjeles „glóriája", akinek a fényképe (és egy 50
