Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Tóth Tibor: Arany János és a stressz

A költői munka helyett korrektúra, saját szövegek írása helyett másokénak az olvasása. A tanári munka minden erejét felőrli.

íme a titok: a nagykőrösi hallgatás titka.

3.3. A stressz szempontjából a legösszetettebb Arany harmadik korszaka, mely 1860-tól 1877- ig tart. Az alkotást és a hallgatást összevetve ez a legszélsőségesebb szakasz a költő életében.

Pedig ez az időszak jól kezdődik. Megszabadulva Nagykőrös stresszhelyzetétől, költői pályájának szinte a legtermékenyebb idejét éli: két év alatt nagy versek egész sorát alkotja meg.

Az új helyzet, mely talán Arany legáhítottabb álma: az irodalmi élet élén lenni, betölti az életét. Nem véletlenül írja Arányúé Ercsey Sándornak Szalontára: „Janimnak nagy kedve van az új pályán, igen sok dolga van mindig, és a legnagyobb örömmel teszi".10

Aztán első stresszként kudarcot vall a Szépirodalmi Figyelő. Igaz, van folytatás, a Koszorú, de Arany a barátok intésére enged a követelményekből, mert az előfizetők száma megcsappant, és a költő szavával élve „publikumcsődítőbb" írásokra van szükség.

Az első tüske elleni védekezés a munka. Szinte beletemetkezik a szerkesztői tevékenységbe, s majdnem az egész lapot ő írja.

így köszönt be az 1865-ös esztendő, amely a stressz szempontjából a legkegyetlenebb Arany számára: januárban az Akadémia titkára lesz, júniusban be kell szüntetni a Koszorú

t, és decemberben meghal Szalontán leánya, Juliska.

Ez az utóbbi egész életének a legnagyobb csapása, ráadásul ez ellen a stresszhatás ellen nem lehetett védekezni. Csak egyetlen példa a tehetetlenségre: megpróbál lánya haláláról verset írni, de néhány sor után keserűen jegyzi oda a kéziratra: „Nagyon fáj. Nem megy".

Az akadémiai titkárságot mindig úgy szokták emlegetni, mint a koronát, amellyel Arany megdicsőült. A tisztség valóban nagy elismerés, de olyan tengernyi munkával járt, mint Nagykőrösön a dolgozatjavítás. Nem verseket írt, hanem ülésrendeket tervezett, meghívókat fogalmazott, felolvasási programokat készített, jelentéseket írt, és számlákat állított ki. Nagykőrösről azt mondtuk, a dolgozatok terhe volt a legnagyobb stresszt kiváltó hatás; itt a „hivatalnokság" lenne az, ha Juliska halálát nem neveztük volna már a legnagyobb csapásnak.

De ki bír ki „két legnagyobb" szörnyűséget?

Pedig a keserű pohár még hátravan.

A kiegyezéskor Ferenc József királlyá koronázása alkalmából sok ember kapott érdemrendet. Arany, aki ekkor már az ország legnagyobb költőjének számított, nem maradhatott ki a sorból: a Szent István-rend lovagkeresztjét szándékozták neki adni. Tragikomikus, ahogyan harcol, hogy ne kapja meg. Még a belügyminiszternek is ír levelet. S amikor látja, hogy nem lehet kitérnie, feltételként azt szabja meg, hogy soha nem kell viselnie, és nem kell senkinek megköszönnie.

Vívódását, lelki meghasonlását, talán szégyenét is jól mutatják azok a „szösszenetek", amelyek szép számmal keletkeztek ebben az időben - versek helyett:

Azt beszélik, rendjelt kaptam - Nem vetettem, mért arattam?

Járnak hozzám méltóságok, Kötik rám a méltóságot: „Megbocsásson méltóságtok, Nem érzek rá méltóságot."

114