Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Buda Ferenc: Rendkeresés (Jegyzetlapjaimból)
Nem tudom. Igazából nem is akarom tudni. Vagy talán csak nem merem? * Megemlékezés Nagy Lászlóról Iszkázon, a költő szülőházánál. Az ünnepség után a vendégeket az udvaron felállított asztalokhoz invitálják. Ebéd közben felfigyelek egy barna arcú, hosszú fekete hajú, bokáig szoknyás asszonyra meg a gyerekeire: egy 12-13 éves forma fiúra meg a húgára. Barna képűek, sötét hajúak ők is. Cigányok lennének? Színük szerint talán igen, ám keskenyre szabott szemnyílásuk, ke- rekded arcuk inkább kun eredetre vall: Kisújszállás, Karcag környékén lehet látni ilyen s hasonló arcokat; meg persze kicsit távolabb: a Volga-Káma vidékén s az Aral-tó szűkülő partjainál. Az asszony vonásai azonban kissé mások, élesebbek.- Azok ott hárman olyanok, mintha indiánok lennének, - mondom ki fennhangon a benyomásomat.- Merthogy azok is - válaszol mosolyogva Ildikó, Nagy András felesége, következésképp Nagy László menye (aki mellesleg maga sem hatna idegenül keleten maradt rokonaink körében). Összeismerkedem a családdal. A családfő - testes, szőke, nehéz járású, de víg természetű férfiú - Iszkázról Dél-Amerikába szakadt hazánkfia. Jelenleg épp Kőszegen laknak. (Egyébként mostanság hol odahaza, hol idehaza.) A gyerekek szépen, ízesen beszélnek magyarul, az anyjuk kissé törve. Amidőn megtudom, hogy kecsua, lelkesen sorolni kezdem az általam ismert néhány kecsua szót: inti - nap, anka - sas, szirpita - tücsök. Ez utóbbinál a férfi kijavít:- Eredetileg csak szirpa. A végződés a spanyolból ragadt hozzá: kicsinyítő képző. A senora - senorita mintájára. Félezer év nagy idő. S a tücsök valóban kicsike állat.- Igen - mondom. - De még érdekesebb, hogy a kecsua tücsök a magyarhoz hasonlóképp cirpel. Csak kissé pöszébben: sz-szel. Elgondolkodom. A nyelvek egymásra hatása nemcsak elkerülhetetlen, de természetes is, s egy bizonyos határig a gazdagodást szolgálja. Vajon szegényebb, betegebb, gyöngébb lett-é az angol a beleáramló s benne meggyökeresedett újlatin szavak tömegétől? Aligha. Ellenkezőleg: még jobban elősegítette a világban való elterjedését. A honfoglalás után nyelvünkben meghonosodott szláv és latin szavakra sincs miért neheztelnünk: túlnyomó többségük új fogalmakat jelölt, s egy-kettőre hozzáigazodott a magyar nyelv sajátos viszonyaihoz, mondhatni - elmagyarosodott. Hogy csak néhány, találomra kiszemelt szót említsek: elég nehézkes lenne elboldogulnunk rend és alap-, közép- és felsőfokú iskolarendszer nélkül, s amidőn a győztes bajnok feláll a dobogó tetejére, nemzeti zászló híján ugyan mit lobogtatna a szél a tiszteletére? Templom és egyház valaha ugyanazt jelentette, ma már azonban nem egészen. Bizony így van ez, barátaim. Ám hogy a föntebbi kecsua-spanyol példához visszakanyarodjam: a minden valószínűség szerint szintén szláv eredetű -ka, -ke, -cska, -cske kicsinyítő képző olyannyira elterjedt s meggyökeresedett nyelvünkben, hogy jószerivel ki is szorította az eredeti -d-1, s ekként vált az Ómagyar Mária-sir álombéli/iodum-ból az újmagyarban fiacskám. (Itt jegyzem meg: a személynévként is - olykor - használatos előd szó eredetileg épp hogy utódot jelentett: az elsőszülött gyermeket, csak megbecézve - „elsőke".) 99
