Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Buda Ferenc: Rendkeresés (Jegyzetlapjaimból)
tett kézzel kollégái sorában, s közömbös, de inkább megvető tekintettel elnézett a fejünk mellett. Miért is ne írnám le ide a nevét? Dr. Bimbó Mihály volt ő, a filozófia, ám a valósághoz hívebben mondva a marxizmus-leninizmus tanszék vezetője. 1968-at írtunk abban az esztendőben. Elmúlt. Elmúlt ez is. Csapadékosra fordult az idő. Az eső előcsalogatja a békákat a földből, a tüskök, téglarakások alól. Teli az udvar, a kert a terepszínű foltokkal díszített zöld varangyokkal. Olykor benn a házban is előfordul egy-egy. Búvóhelyet, zsákmányt keresve óvatlanul besettenkednek a nyitva hagyott ajtón. Többnyire lefülelem s kitessékelem vagy kitelepítem őket, ám előfordul, hogy néhányuk bennreked. Egy idő múlva aztán kiszárad, elpusztul. így hát takarításkor néha valamelyik szekrény alatt, ágy mögött aszalt békára bukkan az ember. Mindenesetre jobb, mint a csőtörés vagy egy taposóakna. * Ma 44 éve, hogy az állampusztai rabgazdaságban munkába álltam. Előtte két nappal indítottak útnak bennünket Debrecenből, a megyei börtönből. Az utazás idejére visszakaptuk saját ruhánkat, így őreink kíséretében, de civilbe öltözve vonultunk át estefelé a közeli Nagyállomásra. Éjszaka utaztunk, átszállás nélkül, s Pest, valamint Kunszentmiklós érintésével másnap délelőtt érkeztünk meg kálváriánk újabb stációjára. Rég volt? Tegnap volt? Annyi bizonyos: akkor még 21 éves sem voltam egészen, most pedig hamarosan 65 leszek, s attól fogva majd ingyen utazhatom. Igaz: a 44 évvel ezelőtti utazáshoz sem kellett jegyet vásárolnom. Megváltották helyettem mások. A gyermek- és ifjúkor szép nyári emlékei: Június másodika: az első bombázás. Július elseje: az első állampusztai munkanap. Jó hosszú volt, több mint 16 óra. Persze: maradt azért egyéb emléke is hajdani nyaraimnak. Azokat sem titkolom. Emezekkel sem dicsekszem. Ádám fiammal ellátogattunk apámhoz. Örült, hogy lát bennünket, főleg az unokáját, aki ritkán jár errefelé. Nekem is többet kellene vele időznöm. Egészen 90 éves koráig igen jól tartotta magát, az utóbbi időkben azonban szinte napról napra öregszik, testileg-szellemileg egyaránt nyomot hagyott rajta az idő. Tavaly december óta engem is a korábbinál többet foglalkoztat az elmúlás. Ami volt, s ami nem lett. Ami még lehet - s ami már soha. Szeretnék cselekvő- képesen sokáig élni, de azzal is számot vetek, hogy bármely nap bármelyik órájában véget érhet az életem. Nem akarok belenyugvást hazudni, de tudomásul veszem: ha eljön az ideje, át kell adnom a helyemet. Ahogy nekem is átadták az előttem távozottak. S e szabaddá tett helyen kívül talán még valami egyéb is marad utánam. Valami hasznavehető. Ami nyugtalansággal tölt el, az az elkövetkező idők minősége. Nem tudom, mi vár majd az utódokra, utódaimra, a megszületettekre s a még ezután születőkre. 98