Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Buda Ferenc: Rendkeresés (Jegyzetlapjaimból)

szükséges faanyag árával - 25.000 Ft - egyelőre adós maradtam. A kopjafákért még mindig nem kaptam meg a pénzt. Apámtól kellett kölcsönkérnem, hogy Borsika diplomaosztójára elutazhassunk.

*

Győrből, a diplomaosztóról jövet itt ülök a pesti autóbusz-pályaudvaron. Ha nem maradt volna még némi üres hely a nyugdíjasszelvényemen, nem tudnék a magam pénzén hazáig utazni. Szerencsémre egy 90 százalékos jegy ára még kitelik a zsebemből.

Már a buszon elfészkelődve döbbenek rá, hogy a lakáskulcsot a feleségemnél felejtettem. Bosszúság, de ellegyintem: bárcsak ez lenne a legnagyobb bajom! Szorongás, aggodalom gyötör párom egészségi állapota, gyermekeink sorsa, kivérzett anyagi helyzetünk miatt. Ha valamikor, hát most segíthetne a sok papnál keresztényebb pogány Seneca sztoikus bölcsessége. Aztán szégyenkezve gondolok az ég madarairól s a mezők liliomáról szóló példázatra. „Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasz- szal?" Roppant alacsonynak érzem most magam.

Hazaérkezvén némi fortéllyal kártétel nélkül sikerül behatolnom saját hajlékomba. Csendesen bizakodni kezdek: majdcsak jön megoldás életem-életünk egyéb gubancaira is.

*

Bizakodásom nem volt hiábavaló. Száraz, derűs napok következtek, így szegény nyomorult könyves kamarám felől elhárult az újabb beázás fenyegető veszélye. Közben a tető is elkészült, fellélegezhettem. Hosszas és bonyodalmas utánajárás árán a faragásért járó pénzhez is hozzájutottam végre, így a legégetőbb tartozások törlesztésével a mélységes mínuszból csaknem a nulláig sikerült visszaevickélni. Sej-haj, szép az élet.

Csúffá tett könyves kamarám takarítgatása közben kezembe akadt a debreceni egyetem levelező tagozatán megszerzett tanári oklevelem. Adataim elég takarékosan vannak feltüntetve rajta: név, születési hely, év, hó, nap. Se személyi szám (ami persze akkoriban még nem is létezett), se anyja neve. Az Állami Vizsgabizottság elnökeként Sebestyén Árpád, a nyelvészeti tanszék docense írta alá, rektorként pedig dr. Rapcsák András matematikaprofesszor. (Az ő alakjára, arcára még 1947-48-ból emlékszem, amidőn a hajdani nyolcosztályos Református Gimnázium elsős kisdiákja voltam, ő pedig ugyanott a felsősök szigorú hírben álló tanára. Azonos nevű fia Hódmezővásárhely polgármestereként az apjáénál nagyobb hírre tett szert az elmúlt évtized során.) Az oklevél tanúsága szerint középiskolai magyar nyelv- és irodalomtanár vagyok, azonban - a gyakorló hetet leszámítva - soha nem tanítottam középiskolában. Ma már nem is vállalnám. De még azt sem, hogy egy mai érettségi vizsgának nekirugaszkodjam. S ha már a vizsga szóba került (mert szóba hoztam): az államvizsgát követően a levelező hallgatók - mindahányan dolgozó, tanító, családos emberek - diplomaosztásakor egyetemi oktatóink, tanáraink sorra kezet fogtak velünk. Ezt én akkor: a börtönre következő viszontagságos éveim után holmi rehabilitációnak fogtam föl. A tanárok közül egyvalaki nem fogott velünk kezet. Állt csak kelletlenül, hátra97