Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Kapuściński, Ryszard: Egy riporter önarcképe (fordította Szenyán Erzsébet – 2. rész)
Az emberi kapcsolatok nélküli újságírás nem újságírás. Az emberi kapcsolatok nélkülözhetetlenek a mi munkánkban. Ebben a szakmában érteni kell a lélektanhoz, tudni kell, hogyan forduljunk oda másokhoz, hogyan viszonyuljunk hozzájuk, hogyan értelmezzük szavaikat. (Ismaeli continua a navigare... 1. fentebb!) Nagyon tetszik nekem A birodalom című könyvében az a rész, amikor a szibériai szénbányában az önt kalauzoló férfi az iránt érdeklődik, hogy akar-e ön valamit kérdezni a bányászoktól, s erre ön aztfieleli, hogy nem. Hogyan kell ezt érteni? Én mindenesetre úgy értelmezem ezt a választ, hogy az ember legyőzte önben a riportert! Nagyon zavarban vagyok az ilyen esetekben. Nincs szükség kérdésekre, ha az ember úgyis mindent lát. Az ember tökéletesen tudja, milyen borzalmasan nehéz a bányász munkája. A bányászélet nagyon kimerítő, az emberek fél éven át nem is látják a napot. Amikor lemennek a bányába, mondjuk Szibériában, még mindenütt sötét van, amikor műszak végeztével feljönnek, már sötét van. Vorkutában a bányászok ötvenéves korukban mennek nyugdíjba, de csak alig húsz százalékuk éri meg ezt az életkort. Ha az ember ott van köztük, nem kell semmit sem kérdeznie, hiszen mindent lát. Ez az első dolog. Másfelől, amint az ember kérdezni kezd, azonnal átveszi az újságíró szerepét, s ezzel kiválik az ottani emberek közül, amit viszont én kerülni szeretnék. A legfontosabb információforrásnak én azt a mélyreható érzést tartom, hogy ott vagyok az emberek között, akik magukhoz közelállónak, magukkal egyenrangúnak tartanak, és én is ugyanígy kezelem őket. így ugyanis sokkal többet tudhatok meg, mintha arról faggatnám őket, hogy mennyit keresnek. Tudom, hogy filléreket. Mi a különbség, ha azt mondják, hogy tizenhat, vagy azt, hogy tizennyolc rubelt? Nem, ennek semmi jelentősége, hiszen tudom, hogy mindannyian nagyon szegények. (Gränsövergäng... 1. fentebb!) A harmadik világban két dolog közül az egyikkel feltétlenül rendelkezni kell: vagy idővel, vagy pénzzel. Ez a legszigorúbb riporteri alapelv. Van úgy, hogy nincs időnk, de ha van pénzünk, mindent meg lehet oldani. Van úgy, hogy nincs pénzünk, de ha van időnk, akkor is mindent meg lehet oldani. (W brzuchu potwora... 1. fentebb!) A riporter sosem magányos. Folyton találkoznia, beszélgetnie kell valakivel. Az idegen emberrel történő első találkozás mindig feszültséggel, két különféle személyiség összeütközésével jár. Ez az összeütközés ösztönös visszahúzódást, gyanakvást kelt, különösen határhelyzetekben, amikor például valamilyen járőrbe, fegyveres csoportba botlunk. Mindkét fél feszültséggel, izgalommal méregeti a másikat, nem tudják, mit hozhat magával egy ilyen találkozás. Az első, ösztönös gyanakvás eloszlatására a legjobb módszer a mosoly. Rá kell mosolyogni a másik emberre. Ez a gesztus jó hatással van a feszült helyzet feloldására. De nem azonnal. A gyanakvó és komplexusokkal küszködő emberek először azt hiszik, a másik gúnyt űz belőlük, ezért egy pillanatig még gyanakvóbbak. Kis idő múlva 93
