Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Kapuściński, Ryszard: Egy riporter önarcképe (fordította Szenyán Erzsébet – 2. rész)

hanem ott alszik, ahol riportja hősei alszanak, ugyanazt eszi és issza, amit ők. Csakis így jöhet létre tisztességes írás.

(Reporter nie mieszka w Hiltonie, Ryszard Kapuscinskival beszélget Krzysztof Zmudzin, „Magazyn Slowa Ludu", 2000, nr 23.)

Harmadosztályú szállodában sokszor szükségből laktam, mivel mindig többet utaztam, mint amennyire pénzem volt. De ma is inkább ilyenben lakom, mert itt sokkal érdekesebb emberekkel lehet találkozni.

A luxusszállókban milliomosok, banktisztviselők, üzletemberek, nemzetközi bürokraták laknak - nem túl érdekes társaság. A szerényebb szállodákban viszont gyakran bukkanhat az ember lenyűgöző személyiségekre.

(Gränsövergäng, Ryszard Kapuscinskival beszélget Kjell Albin Abrahamson [in:] K.A. Abrahamson, Polen diamant i askan, Stockholm 1997.)

Úgy vélem - és mindig is ez volt a véleményem -, hogy nem szabad sem beszélnem, sem írnom olyasmiről, amit a saját szememmel nem láttam, amit nem éltem át, amiben nem vállaltam magam is kockázatot. A viselkedésnek és írásnak ez az egyetlen lehetséges módja. Itt nem az én kiadómról vagy szerkesztőmről van szó - nekem magamnak kell tudnom, hogy jogot szereztem bizonyos dolgok megírására.

Azt hiszem, nem mindenkinek van ilyen joga. Nem mindenki tehetné, mégis teszik felelőtlenül. Pedig az írásnak felelősségteljes, komoly, elszánt munkának kell lennie, s éppen ezt a felelősségérzetet, ezt a komolyságot és elszántságot szerzi meg az ember, s igazolja egész sorsával, magatartásával.

A Lapidáriumbűn olvasom, hogy az életrajz, a szöveg mellett, ugyancsak része a közlésnek. Felfogható-e ez személyes nyilatkozatként is?

Igen, természetesen. Egészen más dolog a fikció, valamiféle narráció létrehozása, és megint más az, amikor élő emberről, élő társadalmakról, szemünk láttára zajló élő konfliktusokról közlünk beszámolót.

Ahhoz, hogy valamiről beszámoljunk, nélkülözhetetlen a személyes részvétel, ezt nem lehet bizonyos távolságból, üvegfalon keresztül csinálni. Ott kell lenni - ennek a műfajnak ez az alapelve. Annyira magától értetődő dolog, hogy nem is lehet vita tárgya.

(Dobre myélenie o éwiecie i ludziach... 1. fentebb!)

Úgy vélem - ezt bizonyítja egyébként a tapasztalat és a történelem is -, hogy a jó riporterek szerény emberek, akik megadják másoknak a kellő tiszteletet és megbecsülést. A riporternek mindenekelőtt is tiszteletben kell tartania a másik embert, annak magánszféráját, személyiségét és az általa vallott értékrendet. A riporter élete és munkájának gyümölcse attól függ, amit mások elmondanak neki, amit mások megtesznek érte. Ahhoz, hogy elfogadják őt, meg kell tanulnia azok között az emberek között élni. Szerintem a riporternek alázatos, empatikus embernek kell lennie.

(Pasja éwiata, Ryszard Kapuscinskival beszélget Krysztof Maékowski, „Dziennik Polski", 1998. 12. 18.)

89