Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Kapuściński, Ryszard: Egy riporter önarcképe (fordította Szenyán Erzsébet – 2. rész)
Amikor a PAP lengyel hírügynökség tudósítójaként dolgoztam, csak hazatértem után foglalkozhattam a nagyobb, a tapasztalatokat szintetizáló műfajokkal. Jóllehet évek óta nem dolgozom már tudósítóként, továbbra sincs időm utazás közben írni. Amikor aztán hazatérek az anyaggyűjtő utazásból, vissza kell találnom a szóhoz, az irodalmi nyelvhez - át kell állítanom a gondolkodásmódomat, érzékenységemet. Utazás közben ugyanis más nyelveken beszél az ember, más nyelveket hall, anyaggyűjtés közben másra van ráhangolva. Ahhoz tehát, hogy lengyel szöveget írjak, elő kell vennem Zeromski, Prus, Nalkowska szép lengyel prózáját, amely visszavezet a mi ábrázolásmódunkhoz, a mi szóhasználatunkhoz; lehetővé teszi, hogy „otthon legyek" a műfajban. (...) Itt különböző ritmusokról van szó. Él az ember ebben a két különböző ritmusban, amelyek egymást szolgálják, inspirálják - mert az írásaim az utazásokból kapnak inspirációt -, ám ez két különböző létforma, létforrás. Az az ember, aki itt ül és riportot ír, és az az ember, aki valahol a nagyvilágban anyagot gyűjt a riporthoz, az két külön személy. (Dobre myélenie o áwiecie i ludziach... 1. fentebb!) Nem fél attól, hogy bizonyos eseményeket elfelejt? Hiszek saját „akkumulátoromban", amelyet naponta feltöltök, hiszek a memóriámban és képzelőerőmben. Pár évvel ezelőtt olvastam egy történetet, amely meggyőzően hatott rám, amely egyezik az én tapasztalataimmal. Gorkij, már mint idős, tapasztalt író, fiatal tehetségek gondozásával foglalkozott. Eljártak hozzá, elvitték írásaikat, amelyeket aztán Gorkij megbeszélt velük, bírálta, értékelte azokat. Egyszer megjelent nála egy fiatalember, akit Konsztantyij Pausz- tovszkijnak hívtak, s hozott magával egy elbeszélést. Gorkij elolvasta, s valami ilyesmit mondott: „Fiatal barátom, amit írtál, nagyon érdekes, neked írnod kell. De nem most. Hagyd abba az írást tíz-tizenöt évre, és járd be Oroszországot! Élj, dolgozz! De semmit se jegyezzél fel! Aztán kezdjél el írni! Amit ugyanis valóban átélsz, azt nem felejted el, amit viszont elfelejtesz, azt úgysem érdemes megírni". Vannak dolgok, amelyek mélyen ülnek bennem, és semmiféle jegyzetekre nincs szükségem ahhoz, hogy ezeket megírjam, csak időre van szükségem. Bizonyos tényeket mindig megtalál az ember enciklopédiákban, közlönyökben. Én inkább azt keresem, ami adott eseményben, élményben a legfontosabb, ami az egész történet legfőbb mondandója. (Byé dia siebie surowym... 1. fentebb!) Igen, viszek magammal fényképezőgépet, mert szeretek fényképeket készíteni, és készítettem is rengeteget, számos kiállítást is rendeztem belőlük, sosem készítek viszont magnófelvételt. Egyáltalán nem használok ilyenfajta technikát. Egyszerűen nem használok magnót! Miért nem? Mert a tapasztalat megtanított arra, hogy az emberek, ha mikrofonnal találkoznak, másként kezdenek beszélni, másként fogalmazzák meg gondolataikat. Elvesztik nyelvük eredetiségét, természetességét, beszédük formálissá, mesterkéltté, erőszakolttá válik. Mivel pedig én arra törekszem, hogy az emberi psziché legmélyebb rétegeibe ássak le, 85
