Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Kapuściński, Ryszard: Egy riporter önarcképe (fordította Szenyán Erzsébet – 2. rész)
találkozom. Ráadásul engem ez annyira érdekel, izgat, hogy ilyenkor nem gondolok az írásra, hanem csakis arra, hogy ott legyek. Félredobok hát mindent, és indulok - ez erősebb, mint az írás. Az írás viszont... Ha élek még egy darabig, valamikor majd ez is teljesül - mindig ebben reménykedem. De aztán újabb események jönnek; a ma zajló történelem és az, amely holnap fog zajlani, túlságosan vonz, túl nagy hatással van rám, mindent háttérbe szorít, arra kényszerít, hogy csakis őrá figyeljek, csakis neki szenteljem magam. S itt állok magamban hordott, megíratlan történetekkel tele... (Dobre myélenie o swiecie i ludziach, Ryszard Kapuscinskival beszélget Magdalena Lebecka, „Kresy" 1994, nr 17.) Rosszul érzem magam stabilizált körülmények között. Az én életiskolám a háború, a mozgás, a konfliktusok, a feszültség, a sok esemény. Ezért is nem érdekel Európa. Nem tudnék egyetlen szót sem írni Párizsról, pedig jártam ott néhányszor. Erőteljes élményekre van szükségem, személyesen kell átélnem valamit ahhoz, hogy riportot írhassak. Óriási aránytalanság van aközött, amit magamban felhalmoztam, és aközött, amit már megírtam. És tisztában vagyok azzal, hogy többet kellene írnom. Mégis tudom, hogy azonnal indulnék, akár egy mondat közepén is, ha valami fontos dolog történne Afrikában. Ha például háború törne ki Rhodesiában. Imádkozom azonban, hogy minél tovább tartson a béke. Igen, háborúkról írok, de békében reménykedem. Minden könyvem befejezetlen, mert mindig közbejöttek mindenféle afrikai lázadások. (Byé dia siebie suroivym... 1. fentebb!) Engem a világ izgat és nem Földünk különböző részei. Amikor ott vagyok valamilyen országban, azon töprengek, nem kellene-e valahol másutt lennem. Egyfolytában ajánlatokat tartalmazó telefonokat és leveleket kapok. A New York Times, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Le Mond és különböző kiadók mind azt akarják, írjak nekik valamit. Szinte lökdösnek a világ különböző részeibe. A nehézséget két helyzet összebékítése okozza: az utazásé, amely akkumulátorként halmozza fel a tapasztalatokat, élményeket, és az írásé, amely csöndet, összpontosítást, nyugalmat követel. Meg kell találni az arany középutat. (Swiadectwo rozpadu i przemijania, Ryszard Kapuácinskival beszélget Karol Krus és Andrzej Staniszewski, „Gazeta Olsztynska - Magazyn" 1992, nr 42.) Szüksége van-e bizonyos távolságra ahhoz, hogy írni tudjon? Az eseménytől való eltávolodás nem is annyira szándék, mint inkább szükségszerűség kérdése. És nem is választás kérdése - lehet, hogy nem is kellene az a távolság, de rá vagyok kényszerítve. A riporter úgy működik, mint egy akkumulátor: gyűjti, szívja, raktározza magába a valóságot, anyagot halmoz fel, ilyenkor nincs ideje írni. Az én mesterségemben az a paradox vonás, hogy az irodalomnak az utazás a forrása, maga az utazás azonban lehetetlenné teszi az írást. Az utazás ugyanis gyakran nagyon értékes idő, nagyon értékes szituáció ahhoz, hogy közben írni lehessen. 84
