Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Kapuściński, Ryszard: Egy riporter önarcképe (fordította Szenyán Erzsébet – 2. rész)

Ha az ember a konfliktus egyik oldalán van, gyakran nehéz átmennie a másik oldalra, mert azonnal kémnek tekintik. Ha útlevelünkben konkrét vízum szerepel, nem lehet benne a másik oldal vízuma. A választás nem úgy történik, hogy valaki inkább az egyik oldal pártján áll, ez tisztán technikai kérdés. Néha például csak oda juthatunk el, ahova ez lehetséges. A döntésnek nem feltétlenül vannak ideológiai vagy erkölcsi okai, előfordul, hogy a helyszín kiválasztása az újságíró tudta nélkül történik.

(Ryszard Kapuscinskival beszélget Tornász Brzozowski, 2001. 08. 20.)

Nem létezik abszolút irodalom, soha sem lehet valamit tökéletesen, a maga teljességében leírni. Mindig csak közelítéssel lesz dolgunk. Az irodalomban az értéket approximációval, vagyis a „valamihez közelítés" képességével mérik. Ez pedig olyan folyamat, amelyet sosem fog teljes siker koronázni. A megközelítés mértéke a tehetség mértékétől függ. Azt hiszem, ilyen értelemben számos olyan jelenettel vagy leírással találkozhatunk az irodalomban, amelyek mintha közel vinnének minket az elérhetetlen ideálhoz. De mindenki, aki volt már háborúban, aki átélt már háborút, tudja, hogy a háborút igazából nem lehet leírni.

Vajon ennek egyik akadálya nem az-e, hogy szükségszerűen egyoldalú látásmódra vagyunk kárhoztatva, hogy mindig a szembenállók valamelyikének oldalán állunk? Pedig szeretnénk átlépni saját nézőpontunkon, szeretnénk a teljes tudás birtokába kerülni, egyszerre látni a háborút az áldozat és a hóhér szemével...

Ez két szempontból is lehetetlen. Először is, ami a riportert illeti, ő mindig csak az egyik fél oldalán állhat. Amikor Angolában voltam háború idején, ezt kérdezgették tőlem: „Mondja, a másik oldalon, az UNITÁNÁL is volt?" Nem voltam, mert oda egyszerűen nem engedtek volna be! Ez tisztán technikai probléma. Másodszor pedig, amikor az ember háborúban van, maga a helyzet annyira hat az érzelmeire, hogy önkéntelenül is azzal az oldallal azonosul, ahol van. Egyszóval a háborús beszámoló mindig feltételez bizonyos szubjektivizmust, bizonyos elfogultságot. Törekedni kell azonban arra, hogy kerüljük az elvakultsá- got, a fanatizmust. A riporteri tudósítás teljes objektivitása azonban a gyakorlatban elképzelhetetlen.

(Wojny nikt nigdy nie wygra, Ryszard Kapuácinskival beszélget Zbigniew Dominiak, „Tygiel Kultury" 1997, nr 10/12.)

Nincs olyasmi, hogy objektivitás. Az objektivitás a szerző lelkiismeretének kérdése. És saját magával kell elintéznie, hogy az, amit ír, közel van-e az igazsághoz vagy nem. Ezek azonban túlságosan individuális dolgok, amelyeket nem lehet általánosítani.

(Europa jest na szczpécie mala... 1. fentebb!)

Mindenki másként látja a történelmet és a világot. Ha most mindannyian elmennénk egy olyan helyre, ahol történik valami, s a látottakat mindegyikünk le akarná írni, teljesen eltérő beszámolókat kapnánk ugyanarról az eseményről, mindenki a maga módján mutatná be. Kinek higgyünk, mik a kritériumok? Van egy húgom, aki egy évvel fiatalabb nálam, és akit nagyon szeretek. Kanadában

81