Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Kapuściński, Ryszard: Egy riporter önarcképe (fordította Szenyán Erzsébet – 2. rész)

kaadója elvárja. A mi mesterségünk állandó harc a függetlenség álma, óhaja és a valóságos helyzetek között, amelyek arra kényszerítenek bennünket, hogy figyelembe vegyük kiadónk érdekeit, nézeteit és elvárásait.

Azokban az országokban, ahol cenzúra működik, az újságíró azért harcol, hogy a lehető legteljesebb mértékben fejezhesse ki azt, amit szeretne. Azokban az országokban viszont, ahol szólásszabadság van, az újságíró szabadságát annak a lapnak az érdekei korlátozzák, amelyiknek dolgozik. Az újságíró, különösen ha fiatal, gyakran igen komoly kompromisszumokat kénytelen kötni, kifinomult stratégiát kénytelen alkalmazni, hogy elkerülje a közvetlen összecsapást. Ez azonban nem mindig lehetséges, s éppen ezért kerül sor annyi üldöztetésre. Ezek az üldöztetések kétségkívül különböznek a máshonnan ismerős erőszakos módszerektől, inkább elbocsátásban, félreállításban, gazdasági természetű kellemetlenségekben öltenek testet. Általánosságban véve olyan szakma a mienk, amely állandó harcot és éberséget követel.

Nehéz megállapítani, hogy egyik országban jobb vagy rosszabb-e a helyzet, mint egy másik országban. Ezek a dolgok nem állandóak, egyik napról a másikra változnak. Egy biztos: a függetlenség legapróbb morzsájáért is harcolni kell.

Néhány évnyi külföldi munka, utazás után minden tudósító őriz a tarsolyában legalább egy személyesen átélt üldöztetést, kiutasítást az adott országból, letartóztatást vagy más, közte és a rendőrség vagy a hatalom között kialakult konfliktust, például azt, hogy megtagadták tőle a vízumot, vagy számos egyéb módon nehezítették meg az életét.

(lsmaeli continua a navigare... 1. fentebb!)

Az újságíró állandó társa az a dilemma, hogy hol a határ az elkötelezettség és az objektív leírás között. Hogy lehet ezt megoldani?

A haditudósításnak megvan a maga sajátossága. A szerző elkötelezettsége óriási. Ahhoz, hogy háborúról írjon, neki magának is benne kell lennie a háborús helyzetben. A háború pedig harci állapot, konfliktussal teli állapot. Éppen ezért a tudósító szükségszerűen nem lehet csupán távoli tribünről szemlélődő megfigyelő, hanem maga is az adott konfliktus áldozata. Nem lehet másként, a teljes objektivitás a dolog természetéből adódóan ki van zárva. Egyszerűen a tudósító bőréről van szó. Az újságíró az ilyen helyzetből nem csupán teleírt noteszét hozza magával, hanem fizikailag is kikészül. Fizikailag és lelkileg is sérül, sebeket kap. O maga is - ha akarja, ha nem - harcossá válik.

Vagyis nemcsak tudósító, hanem katona is?

Gyakran kell katonának lennie a szó legszorosabb értelmében. Még ha ő maga nem harcol is fegyverrel, mert ezt nem kell tennie, de segíti azokat, akik a saját életükért és az övéért is harcolnak. Előfordulnak nagyon drámai helyzetek, s a teoretizálás ilyenkor hallatlanul nehéz dolog. Háborús helyzetben számtalan nehézséggel kerülünk szembe, amelyekre gyorsan kell reagálni, gyorsan kell megoldást találni. Saját lelkiismeretünk, saját pszichikai ellenállóképességünk, saját kultúraértelmezésünk, saját ízlésünk stb. szerint.

Gyakran előfordul, hogy a riporter valamelyik harcoló fél mellett foglal állást. Érzelmileg is, de fizikailag is, személyes jelenléte által. Mi erről a véleménye?

80