Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Kapuściński, Ryszard: Egy riporter önarcképe (fordította Szenyán Erzsébet – 2. rész)
Hogy lehet az, hogy ön még él? Egyszerűen szerencsém volt. Minden bizonnyal, de azért van még valami más is, nem? Elsősorban a szerencse. Hiszen valóban emlékszem olyan helyzetekre, amikor sorra lőtték ki mellettem az embereket, s engem is el kellett volna találnia egy golyónak. Vagyis ilyen értelemben egyszerűen őrült szerencsém volt. Közrejátszik itt azonban a tapasztalat, a háborús tapasztalat is, amelyet én már gyerekkoromban megszereztem. Amikor kitört a világháború, hétéves voltam, s egész gyerekkorom háborúban telt el. Akinek ilyen megalapozott tudása van a háborút illetően, az könnyebben mozog a frontvonalak között úgy, hogy életben maradjon. Másfelől ilyenkor egészen irracionális helyzetek is kialakulhatnak, s őszintén mondom, nem tudok ésszerű magyarázatot adni a kérdésére. Néha olyan reménytelen helyzetbe kerültem, hogy elkezdtem imádkozni: Istenem, add, hogy még most az egyszer élve megússzam, és ígérem Neked, soha többé nem keresem a veszélyt! Aztán újra visszatért oda! (Epokg imperiów mamy juz za sobq, Ryszard Kapusciriskival beszélget Peter Gzowski, szerk. Jerzy Jastrz^bowski, „Rzeczpospolita" 1996, nr 300.) A szocialista állam, amikor külföldre küldött egy tudósítót, rákényszerítette a maga értékrendszerét, elvárásait. Milyen huzavona zajlott a rendszer és a tudósítói munkát végző ember között? Ezek nagyon bonyolult, nagyon változó helyzetek, és nincs semmiféle merev szabály ezen a területen. Én csak magamról beszélhetek. Én a harmadik világ problematikájával foglalkoztam, itt a hatalom ideológiai nyomása jóval kisebb volt, mint, mondjuk, egy moszkvai vagy prágai tudósító esetében. Ha a ruandai vagy csádi helyzetről írtam, az a lengyel hatalmat a legkisebb mértékben sem veszélyeztette. A hivatalnokok a legtöbb esetben nem is tudták, hol fekszenek ezek az országok. Megvolt tehát a magam szemétdombja némi szabadsággal, azon az alapon, hogy senki sem foglalkozott azzal a területtel, nem voltak ott jelentősebb üzleti vagy egyéb ügyeink. Ezenkívül a tudósítói munka rendszerében két információs csatorna működött: az első az úgynevezett hivatalos változat volt, a másik egy csomó közlöny, amelyek nem számítottak hivatalos publikációnak, s azokba meg lehetett írni a teljes igazságot. A központ döntötte el, hogy egy adott információ a hivatalos sajtóba vagy csupán a speciális közlönybe kerül-e. Egyébként a varsói hivatalos cenzornál gyakrabban voltam én magam a saját cenzorom, hiszen konfliktusos helyzetben dolgoztam, s választhattam, hogy az igazat írom-e meg, s akkor nem Varsó, hanem a helyi rezsim fog kirúgni, vagy csak korlátozottan írom meg az igazat, mert fontosabb számomra abban a pillanatban, hogy maradjak még egy ideig az adott helyen. (Jestem czlowiekem pogranicza... 1. fentebb!) Az ideális persze a teljes függetlenség volna, ám az élet messze esik az ideálistól. Az újságíróra sok nyomás nehezedik, hogy úgy írjon, ahogyan azt mun79
