Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Kapuściński, Ryszard: Egy riporter önarcképe (fordította Szenyán Erzsébet – 2. rész)

hogy eljussak oda, az ár nem számít. Csak később jut eszembe, hogy esetleg örökre ott maradhattam volna.

(Byé dia siebie surowym, Ryszard Kapusciriskival beszélget Wojciech Wisniewski, [in:] Wojciech Wiániewski, Lekcja polskiego, Warszawa 1993.)

Mindenki fél. Az emberek csak abban különböznek, hogy ki milyen mértékig tudja ezt a félelmet kordában tartani. Azt hiszem, ez olyan képesség, amely idővel gyöngülhet. Én is félek, amikor egy régi, ócska repülőgépen ülök, amely golyózáporban landol. De amikor fölszálltam a gépre, tudatában voltam annak, hogy lőni fogják. A halál bele van kalkulálva tudósítói életembe. Amikor Angolába indultam, feltételeztem, hogy valószínűleg nem térek vissza élve. Ez azonban kevés volt ahhoz, hogy meghátráljak és megváltoztassam a döntésemet. Láthatóan van tehát bennem valami, ami erősebb a félelemnél, a haláltól való rettegésnél.

(uo.)

Aki azt mondja, nem fél, az hazudik. Mindenki fél, még ha nem mutatja is. A különbség csak annyi, hogy vannak, akik uralkodni tudnak félelmükön, és a halál kockázata ellenére viszonylag normálisan viselkednek, mások viszont képtelenek erre.

(Nigdzie nie zostawiam swojego bagaiu, Ryszard Kapusciriskival beszélget Alina Ert-Eberdt, „Podróze" 2001. nr 7.)

Ne gondolja azonban, hogy megkedveltem a veszélyt. Nem vagyok öngyilkos! A riporternek kötelessége, hogy ott legyen, ahol valami fontos dolog történik, s erről tudósítson. Kicsit úgy érzem magam, mint egy misszionárius - abban, amit csinálok, van önfeláldozás is, szenvedély is. Ez az egyetlen magatartási forma azokban a régiókban, amelyek drámai, gyakran véres események helyszínévé váltak. Ellenkező esetben nem lehetne ott hosszabb ideig kibírni.

(uo.)

Sosem találkoztam cinikus riporterrel. Túlságosan nehéz szakma ez a cinikusok számára, sok áldozatot és elkötelezettséget követel. Pusztán a pénzért ezt senki sem csinálná.

(Ryszard Kapusciriskival beszélget Michal Luczewski, 2001 [nem publikált interjú])

A haditudósítói szakmát mindenki önként vállalja, erre senkit sem köteleznek. A világon évente több mint száz újságíró veszti életét. Ezt a szakmát azonban nemcsak a halálfélelem teszi keservessé, hanem a mindennapi kínlódás, a betegségekkel való viaskodás is, az olyan helyzetek, amikor nincs mit enni, nincs mit inni, amikor nem lehet tudni, hogyan vergődünk ki egy veszélyes helyzetből. Az ember elszánta erre magát, mert azt akarja és arra vágyik, hogy ott legyen az adott helyen, de azzal is számolnia kell, hogy drámai körülmények közé kerül. Hiszek a szerencsémben és jósorsomban, mert számtalan kollégám, akikkel együtt dolgoztam, korombéli újságírók, már meghaltak, én viszont élek.

(Europa jest na szczpécie mala, Ryszard Kapusciriskival beszélget Jacek Antczak, „Slowo Polskié" 1999, nr 12.)

78