Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Kapuściński, Ryszard: Egy riporter önarcképe (fordította Szenyán Erzsébet – 2. rész)

Elküldték a Távol-Keletre: Japánba és Kínába, ahol egy ideig újságom meghatalmazott tudósítója voltam, aztán Afrikába kerültem.

(uo.)

Az utazások és a bolygónk különféle részein eltöltött évek akkoriban - ez még a televíziózás előtti időszak volt - rendkívüli igazságra döbbentettek rá: arra, hogy nem vagyunk egyedül a világban, hogy az emberiség nagy családjához tartozunk, amely népes - és egyre népesebb -, emellett sokkultúrájú, soknyelvű, sokfajú család.

Igen, az emberiség nagy családja. Többé-kevésbé akkoriban, amikor kezdtem felfedezni a világot, hangos és nagy jelentőségű eseményre került sor. New Yorkban, a Modern Művészetek Múzeumában 1955-ben bemutatták „Az emberiség családja" című kiállítást. A híres fotóművész, Edward Steichen vezette munkacsoport több mint kétmillió fotóból választott ki ötszázhárom, bolygónk lakóinak életét bemutató felvételt. A fényképek azt mutatják, hogy embertársaink sorsa, érzései, élményei, tapasztalatai, legyen szó a Föld bármely szélességi és hosszúsági fokáról, mindenütt egyformák. Egyetlen emberi faj van, mondják a kiállítás szerzői, és egy világ létezik. Mi mindannyian vagyunk a világ.

(Dlaczego piszp? /Ryszard Kapuscinski előadása/, „Gazeta Uniwersytecka" 1997, nr 2.)

Hozzászoktunk ahhoz, hogy csak kisebb csoportokról - családról, törzsről, társadalomról - gondolkodjunk. A XIX. században a nemzet, a régió vagy a kontinens kategóriájában gondolkodtak. Nincs azonban sem olyan eszközünk, sem olyan tapasztalatunk, amely lehetővé tenné, hogy globális méretekben gondolkodjunk - hogy észrevegyük, hogyan hatnak ránk bolygónk más területei, s hogyan hatunk mi azokra. Másként fogalmazva, nagyon nehéz megértenünk, hogy mindannyian kapcsolódunk a többiekhez, hogy rengeteg szál vezet hozzánk, amely összeköt másokkal, hogy ezek a szálak szétágazódnak a legkülönfélébb irányokba. Nagyon sokan nehezen fogadják el ezt a valóságot, ezért élünk át annyi feszültséget, depressziót, megrázkódtatást.

Távoli kontinenseken éltem, ezért is törekedtem arra, hogy megmagyarázzam: napjainkban óriási forradalmat élünk át, s mindannyian részt veszünk benne. Meg kell értenünk ezt az új helyzetet, s alkalmazkodnunk kell hozzá.

(Ismaeli continua a navigare, Ryszard Kapusciriskival beszélget Maria Nadotti [in:] Ryszard Kapuscinski, II cinico non é adatto a questo mestiere. Conversazioni sül buon giornalismo, A cura di Maria Nadotti, Roma 2002.)

Lehet, hogy a gondolatok helyváltoztatás közben születnek? A helyszínek, az emberi arcok változása nagy hatással van rám, és gondolkodásra késztet. Mivel ösztönösen megéreztem magamban ezt a mechanizmust, utazni, világot látni vágytam. Tudtam, hogy ezért valamilyen árat kell fizetnem. A sajtótudósítói munka volt ez az ár. Lengyel viszonylatban csak a PAP (Lengyel Sajtóügynökség) volt olyan anyagi helyzetben, hogy tudósítót küldhessen külföldre.

(Jestem czlowiekiem pogranicza, Ryszard Kapuácinskival beszélget Ewa Maria Skalska, Korespondent c. dokumentumfilm, Berlin, 1995. március)

75