Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)

A sor legvégén az apját látta meg.

Fekete ruhában, fehér ingben.- Apám - tört fel belőle. - Álljon meg... Álljon meg - suttogta.

Az apja ment tovább, nem lassított. Kristóf utána rohant.

Amikor az apja megállt, a többiek is mozdulatlanná dermedtek, de nem fordultak meg.- Apám! - állt meg Kristóf is. - Ne haragudjon, hogy nem tettünk be egy darab fenyőfát a koporsójába, abból, amit Panyoláról hoztunk. Meg elfelejtettük betenni a zöld, halványzöld kalapját is... Ne haragudjon... Pedig azt régen vettük, még akkor, amikor hazajött a hadifogságból... Azt vettük először, és még most is megvan... hát... - mosolyodott el - a padláson. Ott van.

Az apja csak most fordult meg.

Kristóf könyörögve kiáltott rá:- Apám! Mondjon valamit... Mit akar hallani tőlem? Mit szeretne tudni? Egyedül maradtunk, és nem lett vége a világnak. Nem tudok mást mondani... És maga? Megismerte-e már a halált okozó hatalmat? Lázadjon fel ellene... Kérdezze meg tőle, hogy miért születtünk a világra, még akkor, amikor semmilyen akaratunk nem volt... Kérdezze meg! Úristen, micsoda üresség és értelmetlenség mindenütt! Mit akar hallani tőlem...?

Fábián András arcát erősen világította meg a kékesszürke fény, olyan volt a szeme, mintha szüntelenül hullámzó vízben a tükörképe nézne vissza.- El akarom hinni, hogy tényleg te vagy itt - mondta. - Emeld fel a karod, fordulj meg magad körül...

Fábián András lassan felemelte a karját és körbefordult.

Álltak még egy ideig, szótlanul nézték egymást, aztán elindult a menet. Az apja is megfordult. Lassan felszállt a köd, de már senkit sem látott a hosszú ho- mokúton.

*

Visszabotorkált a fasorba, leült az akácfa tövébe. Lehunyta a szemét.

Messze, a falu alatt valamilyen gépet indíthattak meg, a fasorhoz már megszűrve, a táj csendjéhez illetlen rekedt kalamolásként jutott el a hangja.

A reggel fényei elsöpörték az alvadt ködöket, a gabonatábla dermedt nyugalmát.

Két idős ember közeledett a falu felől a homokúton. Éppen Fábián Kristóf mögött fogták ki teheneiket a járomból.

Legeltetni jöttek.- Hát te mit üldögélsz itt egyedül? - álltak meg Fábián mögött, és szótlanul figyelték.

Fábián felállt, átvágott a fasoron.- A te apád halt meg - szólt utána az öregebbik.

Mivel Fábián nem válaszolt, folytatta:- Idejárunk legeltetni, arra még éppen használhatók vagyunk. Hanem, a te apád még nem volt hatvanéves, ugye...? Még nem volt. Ez bizony nagy kár. A teremtő hibát követett el, a hatvan év, az jár az embernek. Eredeti szerződés szerint... Az jár... Amikor az első emberek éltek a földön, egyidős volt a kutya, a te65