Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)
Az öreg Kászoni is előjött a hátsó szobából, és igyekezett hasznossá tenni magát. Már útra készen állt a kapuban, amikor az anyja szólt neki.- Még van annyi időd, menj el az öreggel, nézd meg a házat. Most már a te neveden van. Nézd meg, rendbe hoztuk - Fábián András is kilépett az udvarra. Úgy álltak, mint mindig. Az anyja előbbre, az apja mögötte, a fal mellett leeresztett karral. Szemükben csendes, belenyugvó szomorúsággal néztek a porfelhőt kavaró kocsi után. * — Akkor megnézitek a szigetet, Torcellót - szólalt meg a kocsiban az öreg. - Mindenre jól emlékszem, a freskó Jézussal, az utolsó ítélet. A bejárattól, igen, a bejárattól balra van... Jó magasan... Sokat gondolok rá... — Megnézzük.- Kíváncsi vagyok, megvan-e még - gondolkodott el az öreg. — Megvan - mosolyodott el Kristóf. — Akkor jó - bólintott Kászoni. Fábián megállt a templomnál. Kiszállt a kocsiból, bement a templomkertbe. A tölgyfákon zörögtek a levelek, himbálóztak az ágak. Hirtelen erős szél kerekedett. Körbejárta a tölgyfákat, a templomfal tövében húzódó bokrok egymásba kapaszkodva remegtek. Idegennek és ismeretlennek tűnt a kert. A templomkert előtti buszmegállóban szótlan emberek álldogáltak, a hirtelen támadt szélben megborzongva bámulták az utcát.- Menjen haza, mindjárt esni fog! - ült vissza Fábián a kocsiba. - Mondja azt, hogy láttam a házat. Nagyon tetszett, igazán nagyon tetszett.- Rendben van - dünnyögte Kászoni, aztán kikászálódott a kocsiból, és kabátját összébb húzva elindult hazafelé. 7. Vékony szárú, az aljuknál kifehéredett sűrű bokrok szegélyezték a kis csatornát. A gondolás alacsony termetű volt, zsebéből hátul egy üveg bor ágaskodott. Olcsó tornacipőben, a mindennapi, öröktől fogva tartó monotónia áldásos kábulatában, merev gerinccel, valamerre a végtelen semmibe bámulva, a keserűség és a tompa egykedvűség vonásaival borostás arcán, a vaporettóállomástól a ka- tedrálisig siklatta gondoláját. A vaporettó megfordult mögöttük a torcellói megállóban, elindult Burano felé. A gondolában először még a távolodó motor pö- fögését, aztán már csak a torcellói csendet hallhatták. Az öreg gondolás egy pillanatra abbahagyta az evezést, lehúzta a fejét, míg átjutottak a kis híd alatt, a gondola majdnem megállt. A gondoliere lassan kiegyenesedett. A híd valamerre a bozótos torcellói kertekbe vezetett, de a gondolából csak a fehéredő bokrok, a széles járda látszott. A tücskök ciripeltek, a katedrális tájékáról a vadgalambok rekedten burukkoltak a közeledő csónaknak. A vaporettóállomáson túl a lagúna aranyos párája lebegett, a motoros hajó azóta már bizonyosan kikötött Buranóban, csak délután jön majd visszafelé. A hátsó kis fedélzeten ülnek majd Velencébe menet is, mint ideúton. Elhúznak a temető mellett, kétoldalt a mesz38
