Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)
sikoltozta az anyja, és ütötte a férjét, aki hátrált előle, „haza ne gyere!" kiáltotta. Fábián szótlanul állt, várta, hogy elinduljanak már, majd hazamegy ő is. Az asz- szony imbolyogva megindult, maga után intve a fiát. Aztán meggondolta magát, halkan visszaszólt a férjének: „na gyere, mit állsz ott". Szótlanul mentek végig a mezsgyén, nem veszekedtek tovább. Lassan elmúlt ez a délután is, anyja megvetette az ágyát. Lefekvés előtt megmosdatta, mint amikor Panyolára bicikliztek a fenyőkért. Kristóf kinézett az ablakon. Apja a fenyőket öntözte, anyja megtörölgette a falon függő Jézust, megigazította a fiú dunyháját. Jöttek és elmúltak a csendes, fenyőszagú nyári éjszakák, a hajnali gyaloglások a tanyára, a déli harangszó a kápolnában. A messzelátóról egyre ismerősebben bámulta a vidéket, egyetlen nap alatt többször is átélte, hogy az idő múlása miként telepszik arra a világra, amelyet ő megváltozhatatlannak hitt, s amelyről azt gondolta, hogy mindenáron, minden körülmények közt szeretnie kell. Benne lehet élni ebben a világban, akár a madarak, a fenyőfák az ablakuk alatt és a folyók a falun túl. A messzelátó még mindig ott tornyosult a magaslaton, az árnyékos úton le- hűtötte meztelen lábát a homok, újra és újra elment vízért, a messzelátóról integetett, és közben múltak az évek. Most már nemcsak az ő földjükön nőtt napraforgó, de mindenütt a messzelátó körül. Rájött, hogy a napraforgóknak olyan a szaga, mint a mezei virágoknak, mint a templomkertben nőtt mezei rózsáknak. Itt, az erdő mellett, olyan volt a táj, mint egy kis sziget, csak a tenger morajlása hiányzott, hogy körülvegye a dombok közé szorult délibábot. A sziget elhúzódott volna akár a máramarosi hegyekig is... Csak a távoli, a meleg tengerek közepén lehet ilyen csendtől, halk moccanásoktól, elhaló reccsenésektől zsúfolt a világ. Az esteledő égboltról fátyolként ereszkedett le a sötétség, egyetlen fénypont nem gyulladt ki a földeken. A hold nagyon korán feljött, a messzelátó úgy posztolt az erőd szélén, mintha ezer éve, régi kihalt népek állították volna oda, hogy őrködjön a világ felett. * Kászoni és Fábián visszaindult a kocsihoz. Kászoni, még mindig az iménti jelenet hatása alatt, Bacskó Bandi álmát boncolgatta:- Azt gondolom, hogy igaza volt a bolondnak. Az Isten számára az emberen kívül rengeteg fontos dolog lehet még. Egyáltalán nem biztos, hogy nélkülözhetetlenek vagyunk számára. Csak az egyik lehetőség vagyunk a kezében, titokzatos terveit bizonyosan segíthetjük, de ha nem élne ember a földön, akkor is megvalósíthatná őket.- Hát teljesen mindegy, hogy létezik ember a földön, vagy nem létezik? - nézett rá kérdőn Fábián.- Nem tudom - tárta szét a karját Kászoni. - Ami az emberi történelmen kívül esik, nem tartozik ránk. Az emberen kívüli szándékokkal és elvont magyarázatokkal semmit sem tudunk kezdeni.- De ha mégis tudomásul vesszük vagy esetleg feltételezzük, hogy nincs ránk szükség...- Akkor eggyel több okunk van a kétségbeesésre. Az idő elmúlik felettünk anélkül, hogy bármit is megsejtenénk saját létezésünk okáról, a halál pedig csak 29
