Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)
amikor egy éjjel kimászott a sátorból. Napközben látta, hogy álldogáló amerikai katonák a kapunál csikkeket dobáltak el, s mivel az ő sátra esett a legközelebb hozzá, megpróbálta a csikkeket megszerezni. Két amerikai katona vette észre: a fényszórók elvakították, moccanni sem tudott. Katonák rohantak rá, puskatussal ütötték. Manda István is odaszaladt, hogy segítsen Fábiánt visszahozni a sátorba. A két katona Mandára vetette magát, de nem bírtak vele... Az egyik katona rálőtt, aztán megragadták és a sötétségben magukkal vonszolták. Fábián visszakúszott a sátrába, ahol Káldor már várta, vizet adott neki és megmosta az arcát. * Amikor kiengedték őket a táborból, az a néger katona, akinek megadták magukat, csokoládét nyomott Fábián markába. Fábián állt a tábor kapujában, és várta Manda Istvánt. Kérdezgette a többieket is, de senki sem ismerte, senki sem hallott róla. Emlékezett rá, egyszer azt mondta neki Manda István:- Érthetetlen, hogy az Isten megengedte ezt a háborút... Biztosan elutazott valamerre, a csillagokon túlra, ott akadt dolga... csak így történhetett... Fábián tisztán emlékezett; persze, a fenyőerdőben, az első éjszaka... még hallották a Hamburg fölött támadó gépeket, akkor mondhatta Manda... Meg kellene kérdezni Káldort, lehet, hogy ő is hallotta. Azt biztosan tudta, hogy Manda huszonegy éves volt, de az is lehet, hogy csak húsz. Az amerikai gyorsan lőtt rá, azt hitte, hogy szökni akar, hogy megtámadják őket... Még látta az arcát Fábián, amint a lövéstől megrándult, lépett még előre a kapu felé, aztán hátrált - amikor a katonák odaugrottak hozzá, hogy elcipeljék, már elnyelte a sötétség. * S az a biztos, pontos kép, amelyet Mandáról őrzött az emlékezetében, s amely most megjelent előtte, először az úton, Hamburgból menekülve, aztán a fenyőerdőben, majd a folyóparton, s végül a hadifogolytáborban, igen, ez a pontos kép először fokozatosan megfakult, aztán elhalványult és eltűnt előle. Lehet, hogy nem is az volt Manda, akire gondolt, lehet, hogy Káldor sem emlékszik már olyan jól az arcára, hogy el tudja mondani, le tudja írni, de hogy így van-e, mégsem kérdezheti meg tőle. Egy volt a magát megadó nyolcvan katona közül, és éppen most, amikor Káldorral egymással szemben ülve felidézik alakját, egyszerre csak eltűnik, mintha elnyelné a levegő. Eltűnik egy fa mögött, aztán megjelenik, de ez már nem ő, sokkal öregebb, sokkal soványabb, mint amilyen Manda volt, újabb arc bukkan fel, bábuarc, tetten érhető szelíd mosolyutánzattal, aztán még egy és még egy - de Manda sehol. Amikor rálőttek, látta összeszorított száját, tágra nyílt szemét... igen, igen, az egymást követő fejek közül csak megjelenik a Mandáé is, meg kell, hogy jelenjen! Fábián András erőlködik, mindenképpen szeretné még egyszer látni. Lehetetlen, hogy úgy váljon el Káldortól, hogy ne lássa maga előtt Mandát, de csak nem sikerül. Már nem is örül annyira ennek a találkozásnak. Nem is figyel már rá, hiába mondja, hogy mi történt vele a háború után, hiába mondja el az egész életét, hogy miről beszélgetnek a házmesterrel, hogy mennyit 17
