Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)
lenni, az első sorban, meg aztán a leghátsó sorban sem. Legjobb valahol ott középütt... Lehetőleg ne ismerjék föl az embert, mint a csoportképeken: mindig van két-három alak, akinek csak a homloka, vagy csak a haja látszik, esetleg a válla. Ilyenkor találgathatják, hogy ki is lehet az ott az ötödik vagy a hatodik sorban, középütt. Persze nem jönnek rá, nem is foglalkoznak tovább vele. Ez is csak azt mutatja, ha nem veszik észre az embert, nem is foglalkoznak vele, ha nincs szem előtt, akkor nagyobb baj már nem lehet, esetleg a betegség vagy a halál, de azzal szemben tehetetlen az ember. Végül is a háború óta jelentős esemény nem történt. Bement a gyárba és hazajött, a konyhában, az asztal- mellett üldögélve hallgatta a gázóra ketyegését, lottószelvényeket töltött ki. Amióta nyugdíjas, futballmeccsekre is jár, s most dicséri az akkori eszét, hogy nem cserélte el a lakását nagyobbra. Ez a szoba-konyha neki éppen elég, nem is kellene nagyobb. Végső következtetése mindig az volt, hogy a dolgokat meg kell hagyni jelenlegi állapotukban. Békében szeretne élni a kis lakásban, mint ahogyan eddig is, mert eddig sem nyúlt hozzá senki egyetlen ujjal sem. S bár a hadifogságot is egyre nehezebben idézi fel, most, hogy itt ül vele szemben Fábián András, úgy elevenedik meg a múlt, mint amikor egy nagy elmerült hajót fokozatosan, de sértetlenül kiemelnek a vízből...- Elmúlt az élet, pajtás - sóhajtotta Káldor.- El... most már el - igeneit rá Fábián.- Nem sikerült a tervünk... Azt akartuk, hogy senki se beszéljen a háborúról, a sok halálról, és nem múlik el nap, hogy ne halljam... Az emberek nem tudják befogni a szájukat.- Nem - rázta a fejét Fábián.- Miféle szerzet az ember? - kérdezte Káldor.- Ilyen - mondta tompa hangon Fábián.- Lehetne más is? - nézte Káldor.- Nem tudom - Fábián tűnődve csóválta a fejét.- Mostanában eszembe jut, meg aztán a házmesterrel is beszélgetek erről — néha feljön hozzám, senki meg nem köszönte, hogy annyi ideig odavoltunk a háborúban, meg a fogságban.- Köszönetét vártál? - húzta el a száját Fábián. Káldor nem tudott mit mondani. Kristófra nézett, meg Bettire. Aztán Fábiántól kérdezte:- Itt dolgozik a fiad?- Itt, a városban dolgozom - válaszolt az apja helyett Fábián Kristóf.- Jó állásod van? Kristóf bizonytalan mozdulatot tett a kezével. Betti válaszolt helyette:- Átlagos... A pénz - gyorsan Kristófra villant a szeme, megbánta, hogy erről kezdett beszélni - nem sok, de nem is kevés, a munkája pedig, azt nem is tudom... - várta, hogy Kristóf kisegítse.- Nem panaszkodom - vonta meg a vállát a férfi.- Inkább később lesz érdekesebb a munkája, most még csak rutinmunka, mindig ugyanazt kell csinálnia. De később, pár év múlva biztosan jobb lesz - lendült bele Betti. 15
