Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)
Fábiánék kiszálltak a kocsiból, s az út szélén siettek tovább. A sorompó végétől nem messze, a vasutat védő betonkerítés mellett álltak meg. A síneken éppen tolattak. A várakozó tömeg első sora rákönyökölt a sorompóra, sokan köpködtek és kiabáltak, szidták a vasutasokat. A tolató tehervonat utolsó nyitott vagonjának tetején, egyik lábbal a fékező fülke fölött állva, alacsony, sovány vasutas, kezében zászlóval figyelte a kanyarodó, majd hirtelen megálló szerelvényt. Fábián András nem törődött a tömeggel. A vékony, töpörödött kis vasutast bámulta, aki nem figyelt senkire, lengette a zászlót, irányította a tolatást.- Menjetek már a francba! - kiáltotta valaki. Aztán csak annyit láthattak, hogy a sovány vasutas a fejéhez kap, felordít és elengedi a zászlót, majd térdre rogy a fékező fülke fölött. Valaki meghajította egy kővel. A tömeg egyre ingerültebb lett, a sorompót csak nem akarták felhúzni. Fábián András döbbenten kiáltott fel:- Mit csinálnak, emberek? Megölnek egy embert! Alig figyeltek rá. Még egyszer elkiáltotta magát és elindult, hogy utat törjön magának a tömegben és úgy beszéljen az emberekhez. Az első férfi, akihez hozzáért, rácsapott a karjára, majd meglökte. A mellette állók is egyből ellene fordultak.- De emberek, mit csinálnak! Majdnem megölték! - Fábián felindultan nézett szembe velük. Az idegenek nem értették, miért kiabál. Amikor újra a tömeg közé akart lépni, a szélen állók visszalökték. Megtántorodott és végigzuhant a betonkerítés mellett. A fia elkésve ugrott oda hozzá és segítette felállni.- Mi történt, édesapám? - kérdezte rémülten az ellenséges pillantások kereszttüzében.- Semmi - legyintett az apja. Betti is segített. Átölelte Fábián Andrást, hátát hősiesen a tömegnek fordította, így védte az idős férfit.- Minek jöttünk ide? - zokogta és szorította a két karjával, ahogyan csak bírta, Fábián Andrást. - Széttépnek bennünket! Úristen, hogyan jutott eszedbe, hogy idehozd az apádat! - támadt Kristófra kétségbeesetten. Nem akarta elengedni az idős embert. Szorongatta a karját, és tolta tovább a kerítés mellett, hogy minél távolabb kerüljenek a tömegtől. Minden ízében remegett, vékony hangon hajtogatta:- Menjünk, menjünk tovább. Jaj istenem, mi lesz velünk - hirtelen megkapaszkodott a kerítésben, hangos sírás tört ki belőle, nem engedte, hogy bárki is hozzáérjen. A két Fábián ott állt mellette. Cigarettát vettek elő, rágyújtottak. Betti csak akkor csendesült el, amikor az öreg Fábián megszólalt:- Azt hittem, meghalok, eltaposnak... Egyszer csak nem kaptam levegőt, az ijedtségtől még a karomat sem tudtam megmozdítani. Tán csak ennyi, ennyi lenne...- Micsoda? - nézett az apjára Kristóf. Betti még mindig a kerítésnek dőlve, lélegzetét visszafojtva figyelt az öregre. 11
