Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)

- Igazad van... Boldog vagyok - Fábián nevetett. - Nem tudom, mi volt velem, egy pillanatra annyi mindenféle jutott eszembe.

Betti hallgatta, kicsit várt, majd csak annyit mondott:- Utánatok megyek, én is veletek ebédelek majd...

*

Az étteremben kevesen voltak. Ott ültek a hosszú asztalnál, Betti felolvasta az étlapot. Fábián András megjegyezte, hogy: „Magyar embernek nem ebéd az ebéd leves nélkül... Ehető leves nélkül... Úgy, ahogyan az anyád csinálja otthon", villant a szeme a fiára.

Betti felnézett, majd újra beletemetkezett az étlapba.- Előkelő helyre hoztatok - nézett körül Fábián András. - Csak egy kicsit sötét van... Otthon minden körtét kicseréltem a lakásban, még az öregét, Kászoniét is, ne vakláljon az a szerencsétlen... Bár mondogatta, hogy neki én ne cseréljem ki a körtét, most már szoktatja magát a sötétséghez... Azt mondja nekem a múltkor is, hogy pár napja van már csak hátra, úgy érzi... Valamiben töri a fejét, kijár a tanyára, ott a bolonddal egész napokat is eltölt...

Kedvesen fordult Bettihez: „Azt eszem, amit te rendelsz, mindegy. Csak levest, azt mindenképpen ennék..."

Betti megrendelte az ebédet. Fábián Kristóf a fejéhez kapott és felkiáltott:- Elviszem édesapámat a K.-i meccsre! Legalább megnézi a kedvenc csapatomat! Siessünk, gyorsan ebédeljünk meg!- Ahogy gondolod - vont vállat az apja.

Már a kocsiban ültek, amikor Fábián Kristóf megkérdezte:- Az öreg Kászoni hova jár, melyik tanyára?- A homokra. Voltak ott neki birtokai, és az Ughy báróé volt a tanya nagyobb része... - Fábián András az utat nézte.- Annyi itt a kocsi, mint Párizsban, csak katonák nincsenek - nevetett Fábián András és hátrafordult Bettihez.- Édesapám a háború alatt járt Párizsban - magyarázta Bettinek Fábián Kristóf. - Elmehetnénk egyszer Párizsba is, ezzel a kocsival - mondta az apjának.

Fábián András a forgalmas utat figyelte. A fia hol lassított, hol gyorsított, idegen világ suhant el mellette. Ahogy távolodtak a város központjától, szántófölddel övezett lakótelep kísérte az utat, majd kopár, külvárosi táj nyílt meg előttük, megroggyant raktárépületeket sorjáztak hosszan. Egy erdei útra kellett fordulniuk. Fábián András az erdőt nézte, „akácok", mondta csak úgy magának. Rövid idő múlva szabályosan kiépített utcasorba értek, amelynek a végénél éppen leengedték a vasúti sorompót.- A sorompón túl van a stadion - mutatta Fábián Kristóf.- Szoktál idejárni? - kérdezte az öreg Fábián.- Rengeteget - vágta rá Kristóf helyett Betti.

Fábián Kristóf befordult egy mellékutcába.- Itt érzi magát a legjobban - intett a stadion felé Betti.

A sorompót még nem húzták fel, a tömeg pedig egyre inkább gyűlt. Az emberek kiabáltak, zászlót lobogtattak, dudáltak, volt, aki felemelte a sorompót, átbújt alatta és átfutott a síneken, hogy hamarabb beérjen a stadionba.

10