Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat – II. rész)
zött, apám rokonaihoz igyekezve. Persze, azt, hogy Dés város és magyar, már az ötvenes-hatvanas években sem igen érzékeltem, Kolozsvárról tett rövid látogatásaim során. Talán csak Incze János - mellesleg a dési (kisbetűs) kántor - lakásán, festményei között éreztem a (magyar) kulturális otthonosságot, és amikor szintén festő nagybátyámmal, a Budapestre elszármazott Anti bácsival jártuk Dés utcáit, testvérére (apámra) emlékezve, meg fölemlegetve az egykori dési festőiskolájukat, ahol még Dési Huber Istvánnal együtt dolgoztak, tanítottak. (De ne legyek igazságtalan nagynéném, Róza néni emlékéhez; Szilágyi Józsi bácsi, a víg kedélyű mészáros özvegye volt az egyik leghűségesebb olvasóm - nem dési viszonyításban. Persze, nem csupán ifj. Kántor Lajos-újságcikkeket olvasott, napról napra, amíg csak tartott a madzaggal megkötött szemüvege.) Dés azért jelen van ma is a Mikes utca 15-ben, az Incze-képekkel, Dési Huber- grafikákkal (özvegye ajándékával), főképpen pedig Kántor Antal festményeivel; apai nagyapám és nagyanyám is itt van, ágyamból őket látom, a szekrénysor fölött (Anti fiuk, a legkisebb, örökítette meg öregkori arcukat). 2003. január 20. Cikázik az ember, még ha itthon ül is. Németországból visszatérve, azaz újraélve írásban a tavalyi élményeket, ma délben Kárpátalján jártam, de utána még felmentem a Holdvilág utcába, ahol a California Fitness (karbantartó) készítményeihez lehet hozzájutni. Errefelé lakott, még a XIX. században, a millennium előtt, a Genersich-házban Szabó Dezső mint kisgyerek; azt hiszem, azok közül, akik mostanában arra járnak, kevesen gondolnak rá. Németországban és Ungváron ő nyilván nem volt velem, noha a magyar jajokkal és panaszokkal igencsak foglalkozott - és ebbe mindenféle idegen veszélyt (többek közt a németet), szétszabdaltságot beleértett. A vonatra persze bármikor felülhetett, hogy úti élményeit hazahozza nagyszámú olvasójának, de azzal, hogy internet meg honlap, aligha tudott volna mit kezdeni. Ebben, igaz, nem sok különbség van köztünk, nekem is (szerkesztőségi) segítséget kell kérnem, ha most például a Kárpátalján élő író, Balia D. Károly kezdeményezte „Vízumköteles irodalom?" ankétjára akarok rákattintani, a beve- zetőmhöz érkezett hozzászólásokat megnézni. Mert hát ez az újabb időutazás magyarázata, így voltam én pár órával ezelőtt az ukrán felségterületnek számító Kárpátalján; sőt Németországban is (most csak virtuálisan), bár ezt a nyári kiruccanást papíron (Magyar-német, avagy: hol a boldogság mostanában) - a Helikonban és a kecskeméti Forrás ban - télidőben igazolhatom. (Kaliforniában pedig éppen egy évtizede fordultam meg.) Szóval, személyi helikopter híján is ide-oda röpködhet ma az ember, ha segítségül hívja az írott meg az elektronikus sajtót. Hát még ha magam is interneteznék - mint ifjú, sőt korosabb kollégáim teszik. Ha ezt a kitágult világot a Szabó Dezsővel nagyjából egyidős (nála négy évvel idősebb) anyai nagyapám lehetőségeihez mérem - nem is szólva itt a kisvárosba zárt, földközelben élt apai nagyszülőkről, malatói (dési) helyhez kötöttségükről -, szóval ha (idősb) Hantos Gyulára gondolok, aki Kolozsvár és Bánffyhunyad között élte életét 1896 őszétől 1903-ig... Erről az időszakról az unokának mostanáig pár levél tanúskodott. Várt, és mégis váratlan ajándék Budapestről, Sólyom Istvántól: néhány fénymásolt lap („Hantz Gyula polg. és felső-leány-isk. tanár naplójegyzetei az 1896. év szept. 6-tól kezdve 1897." - a dátum további része olvashatatlan, föltehetőleg március közepéig terjednek a följegyzett élmények) - a huszonegy éves ifjú pályakezdéséről és jövendőbeli feleségéről, Krompecher Hermin kolozsvári tanítónőről tudok meg újabb dolgokat. (Választottját néha Ibolyának kereszteli át, magyarosítja.) Akkor hát vissza a régmúltba. 91
