Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat – II. rész)

Egy 1903-ban megjelent munka a Hős tát, Kétvízköz, Hídelve terjedelmes tizedeiben csak kétemeletes katonai laktanyákkal tarkázott apró házakat s földmíves lakosságot vél találhatni. Nagyjából igaza lehetett, de természetesen éppen a belvároshoz legközelebb eső piac menti területeken legkevésbé. A kétvízközti majorterület mezőgazdálkodó népességébe már régóta mind több kisiparos vegyült. Nagyon lassan, fokozatosan, megrázkódtatás, életmódváltoztatás nélkül. Az ipar eleinte csak mellékfoglalkozás volt s később is megmaradt mellékfoglalkozásnak a gazdálkodás.

Már 1845-ben látunk ilyesmit. A kormányzó, a kormányszéki tanácsosok még mind a belvárosban laknak, a kormányszéki titkárok közül már egy a barompiacon. A kormányszék melletti ügyvédek közül 28-an laktak a belvárosban, 9-en azon kívül, utóbbiak közül egy a Kisszamos mellett, egy a Kétvízközt. A gyakorló orvostudorok közül 12 lakott a belvárosban, egy azon kívül, területünkön egy sem. A gyakorló sebészek közül 17 lakott a belvárosban, 4 azon kívül, közülük egy a barompiacon. A gyakorló bábák közül már csak 14 lakott a belvárosban, 19 azon kívül, közülük egy a majorok közt. Mind a négy gyógyszerész a belvárosban lakott. A céhbeli mesteremberekről a csatolt térkép tájékoztat. Mutatja, hogy sok ipar a belvárosban székelt még, de épp a legtöbb iparost foglalkoztató egyik-másik ipar már nem. A csizmadiák, a tímárok, a mészárosok, a szőcsök már inkább a külvárosokban telepedtek. Területünk, igaz: inkább vízmenti peremei, a tímárok fő telephelye, a majorok közt jelentékeny számban vannak csizmadiák. A XV. század óta átvette Kolozsvár a budai jogot, amely előírja, hogy a húsvágás legyen fényes nappal és a folyóvíz mellett. A XVIII. század végén még a Szamos hídfőjénél volt a vágóhíd s a mészárszék. A barompiac és környéke 1845-ben is a mészárosok hazája. Több szőcs is lakott ekkor a Kétvízközt, s szabók, kerekesek, rézművesek. Ács, asztalos, aranyműves, fazekas is akadt.

2003. január 5.

Elnézést kellene kérnem családilag és kolozsvárilag nem érintett olvasóimtól e hosz- szabb történelmi betétért. Nem teszem. Igaz, sok a részadat (és az idézetteknél még sokkal több, a sűrű bibliográfiai utalásokat ugyanis nem másoltam át), ám a folyamat leírása korántsem csak helyi érdekű. Azért szakítom meg itt az idézést, mert a (tulajdonosi, lakói) névsorok következnek - ez már valóban a kutatónak szól. A legszívesebben ide nyomattatnám a szépséges színes foglalkozási térképet az 1845-ös Kolozsvárról, de visz- szafogom magam, és csak a Kétvízközti majorok harmadik, zárófejezetéből („Egy emberi táj és egy életforma elmúlása") írok ki egy-két későbbi történést. Tehát:

„.. .a város súlypontjának északkelet felé való eltolódása, a piacnak mindinkább a mai Széchenyi-térre tömörülése nem maradhatott hatás nélkül a Major-utca régi majorterületére sem. Éppen ellenkezőleg. Ez az ősi, leghosszabb időt megélt majorterület közeli, kitett fekvésénél fogva a leggyökeresebben kellett hogy átalakuljon. A telkek elaprózódása, a faházak helyébe szerény téglaházak épülése még nem volt jelentős változás. Sem az életmód nem változott meg, sem a népesség nem cserélődött ki. De ez a terület sem úsz- hatta meg a változások korát kisméretű átalakulással, haszonkertből díszkertté előkelősödéssel, mint a villákká szakadt külsőbb vagy félreesőbb majorok." A piac közelsége magyarázza a zsidó telektulajdonosok számának fokozatos növekedését. A XX. század elején felépül az ortodox zsinagóga, a régi nagy Weinberger telken pedig a Zsidókórház. „Az 1910-es évek elején a Major-uca macskaköveit felszedik, aszfaltozzák, bevezetik a vízvezetéket, a csatornázást, a villanyvilágítást és elkeresztelik Mikes Kelemen-utcának. A telkeket feltöltik, félméterrel és egy méterrel is sok helyt, az utcaszintig. Mind sűrűbben házak zsúfolódnak, elvétve emeletesek is, a régi kertek helyére, s ami kert megmarad, falak közé bebörtönözve teng tovább mint ottfelejtett emlék."

86