Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat – II. rész)

záriak), kutatási eredményei a XVII. század végébe, sőt a XV. századba is bevilágítanak. (Az első lábjegyzet megmagyarázza, miért csak addig tekint hátra: „Az Óvár eredeti, római betelepülésének, majd az Árpád-kori újraéledésének földrajzi miértjét, lényegében ma is megoldatlan és sok problémát rejtegető kérdését itt tudatosan mellőzöm. Kiváló tudósok jó meglátásai s e sorok írójának néhány már kialakult gondolata sem változtat azon a tényen, hogy ez a kérdéscsoport még igen alapos vizsgálatra szorul. Itt azonban messze is vezetne a tárgyalása.")

Hantos Gyula (az ifjabb) tudós, ám érzelemtől átfűtött tanulmányának megszületésében nyilvánvalóan szubjektív okok is közrejátszottak, negyedszázaddal a kolozsvári (unokatestvéri) séta megörökítése után. Az idézett ajánlásra közvetlen magyarázatot találok a nagyapa (nekem dédapa) halotti értesítőjében, miszerint a 66 éves korában elhunyt Hantz Samu „szabó-mester, 1848-as honvéd, ág. ev. egyh. képviselő" temetésére 1897. augusztus 30-án kerül sor, „major-u. 11. számú házától". A hibásan kisbetűvel nyomtatott lakhely későbbi olvasatban a Mikes Kelemen utcát jelenti, sőt feltételezem, át- számozás folytán a mai 15. számot; abból pedig, hogy nagybátyám az ő apai nagyanyja emlékének ajánlotta könyvét, arra következtetek, hogy a telket (azután elbontott házat?) Hantz Sámuel felesége, az 1846. (vagy 1844?) május 17-én Kolozsvárt római katolikus hitben született Verzák Róza hozta az evangélikus vallást továbbörökítő családba. - A Kán- tor-ág jelenti majd az ökumenizmust és egyéb társadalmi-történelmi tapasztalatokat a Mikes Kelemen 15-ben - az utcai szomszédság viszont évtizedeken át az ortodox zsidóság szokásaival ismertet meg, még engem is, gyermekkoromban (túlérett felnőttként New Yorkban, a 47. utcában láttam újra a kaftános, nagy szakállú ismerős figurákat, az arany és gyémánt forgatagában, amiből nekem és feleségemnek a forgatag jutott); fiaink, Laci és István a jószomszédi viszony meg egy (a Mikes 13-ból vásárolt) kölyök farkaskutya révén, a zsinagógába is bebocsáttattak, ahol én már csak akkor jártam, amikor bútorüzlet nyílt az egykori imahelyen, a kilencvenes években. (A legújabb szomszédsági fejlemény: a kolozsvári egyetem részeként judaisztikai központ, könyvtár nyílik az elnéptelenedett zsinagógában.)

És most, a már említett M. Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1944-es nyomtatványán olvasható származási táblázat, illetve a Sólyom István által összeállított családfa birtokában lássuk, ami látható, leolvasható az ősökről, részletesebben. A Hantos- (Hantz) ágon mindkét forrásom Hantz Sámuelig megy vissza, de azt, hogy Samuel Hantz 1833-ban hol született, azt a nem hivatalos papír csak kérdőjellel jelöli (Beszterce?). A feleség, Verzák Róza felmenőiről sem tudok meg semmit. (A Kétvízközti majorokban „Régi nevek a Major-utcában és a régi majorok közvetlen szomszédságában" megjelölés alatt - Nagy, Gálfi, Lászlóczki, Kiss, Müller, Maksay, Poszler és sok más mellett - találok egy Verzárt is, nem tartom azonban valószínűnek, hogy ez a Verzák elírása volna.) Nagyanyám, Krompecher Hermin (Szepesbéla, 1875. jún. 28. - 1949. júl. 16., Kolozsvár) családjáról sokkal több tudható meg, már csak azért is, mert Krompecher Ödön dr. 1926-ban, Budapesten, a Királyi Magyar Egyetemi Nyomdánál megjelentette A Krompecher család történetét (hét leszármazási táblával), amelyben 1341-től találni az eredetre vonatkozó adatokat, sőt a szerző feltételezi, hogy a felvidéki bányaváros, Krompach alapításában is szerepe volt a sziléziai Liegnitzből származó családnak. Nos, sem ezt a jeles polgári, sem az állítólagos ősi nemesi történetet nem kívánom ismertetni; megelégszem annak kimásolásával, hogy az 1831-ben Felkán született Krompecher Jenő kereskedőnek (1906-ban halt meg Budapesten) és a nagyszombati születésű Henriette Genersichnek (1838-1924), akik 1863-ban kötöttek házasságot, nyolc gyermeke született, közülük hat érte meg a felnőttkort. Hermin volt a hetedik a sorban. (Nagyanyám egyik pepita notesze ezzel a bejegyzéssel kezdődik: „Szüleim sírhelye: Budapest. Rákoskeresztúri temető. Hősök teme79