Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat – II. rész)
Kántor Lajos A kapu Ház, utca, város (ország) 2003. január 1. Újra itthon, a kolozsvári házban, a Mikes utcában (még ha hivatalosan Croitorilor is a neve). A november közepi feljegyzés óta a sűrűsödött szerkesztőségi feladatokon, a Korunk „holding" működtetésén kívül két utazás Budapestre (az első Szabadkával és Újvidékkel megtoldva, a Duna Televízió kuratóriumának kihelyezett ülése okán), családi találkozások alkalma - következésképpen a visszakapcsolásé is. Szülőktől, nagyszülőktől hallott, megőrzött emlékezések felidézése, oldalági szálak összekötési kísérlete, újabb dokumentumok keresése-találása. A Kántor és Sólyom család minél teljesebb mozgósítása, vagyis a Kolozsvár és Budapest közti híd további erősítése. A fő eszköz természetesen a fiúk és az unokák (a sajátjaink) hazalátogatása. Az Unitárius Kollégium dísztermében november 24-én, egy megalakítandó Kolozsvár Társaságra, pontosabban Kolozsvár jövőjére koncentráló tanácskozáson, bevezetőül kifejtett remény, hogy fiaink és unokáink a karácsonyi ünnepeket itthon töltik, ezúttal (objektívnek minősíthető okokból) nem vált valóra, de a január eleji napokban talán mégis újra benépesül a Mikes Kelemen utca 15. földszintje és udvara. (Az emelet népességéről pár éve a Kriza János Néprajzi Társasághoz jövő egyetemisták gondoskodnak - behozva ide egész Erdélyt, Torockótól Alsócsemátonig ami nyilván jó az adott helyzetben, bár korántsem ugyanazt jelenti, mint hogyha változatlanul családi tulajdonban volna az egész ház.) Szóval 2003 remélhetőleg a históriában való vissza- és előrelapozás éve lesz, szűkebb és tá- gabb környezetemben. (Zárójelben ide másolom a november 24-én felolvasott, 1859-ből származó Eötvös-idézetet, amelyet ugyancsak a Mikes Kelemen utca 15-nek, a nagyszülői örökségnek köszönhetek. Az Emlék- és ünnepi beszédek e darabja az Erdélyi Múzeum „megnyitási ünnepélyén" hangzott el, így - az apai hagyomány révén - kétszeresen közel áll hozzám. Tehát: „Napjainkban az idő emelkedő dagályának csak oly nemzet állhat ellent, mely míveltség tekintetében is magasabban áll; s csak midőn áthatva ezen meggyőződéstől arra törekszik, hogy e nemzet, amennyiben hátrább maradt, Európa leg- míveltebb népeivel egy színvonalra emelkedjék, s ha ereje engedi, őket megelőzze: akkor teljesíthetjük őseinktől öröklött kötelességünket, mely most mint mindig csak az, hogy a magyar magához méltó helyet foglaljon el.") Az időjátékot nem Proust nyomán terveztem meg. Az idézett Eötvös-kötetekkel ellentétben itthon meg nem talált tanulmány, a Kétvízközti majorok visz vissza az 1893-nál is jóval régebbi múltba. Noha (Hantos) Gyula nagybátyám 1943-ban jelentette meg az Erdélyi Tudományos Intézet (kolozsvári) kiadványaként (a nyomtatásban olvasható dedi- káció: „Apai nagyanyám áldott emlékének" - tehát az én dédnagyanyámnak, Verzák RóCsaládregény-vázlat 78
