Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – I. rész)
- Add ide a kést, add ide! Gyere kisfiam, gyere gyorsan, segíts anyádnak, vegyük el a kést, még megöl valakit! Gyere már fiam, segíts! Magánál hordja a kést, a vesztünket okozza...! Segíts már, kisfiam, nem bírok vele egyedül, tehetetlen vagyok! Azt akarja, hogy egyedül maradjunk, ha megtalálják nála, elviszik... Mi lesz velünk? Mit fogunk csinálni? - viaskodott az asszony jajgatva a férjével. Nem tudta elvenni tőle a kést. A fia ott állt előtte, figyelte a magába roskadtan zokogó anyját, aki kibontotta a kendőjét, majd lecsúsztatta a vállára. Lassan betakarta vele az arcát, megtörölte a szemét. Megnyugodott.- Idegenek járkálnak a faluban. Figyelnek, érdeklődnek... - sóhajtotta még, és mikor látta, hogy a fia ott ül már lent a töltésen, odakiáltott neki: - Na gyere, ne sírjál, gyere, nincs semmi baj! Kristóf felállt, megkerülte a szüleit, a biciklit felállította, odatolta az apja elé.- Én megyek előre - mondta lehajtott fejjel, s futásnak eredt a töltésen. Messze járt már, amikor visszanézett: az apja tolta a biciklit, az anyja pedig ott ment mellette: újra levette a fejkendőjét, kibontotta a haját. Úgy lépkedtek egymás mellett, mintha idegenek lennének. Kristóf sokáig nézte őket. Az anyja egy kicsit lemaradt, a falujuk felé bámult, meglobogtatta a szél a haját. Szólhatott valamit, az apja megállt, levette a kalapját, az ujjaival végigszántotta a haját. A kalapot kimért, nehéz mozdulattal tette vissza a fejére, az anyja is igazított még rajta. Aztán újra egymás mellett jöttek, a bicikli kormánya megcsillant a nap fényében, a fehér fénysugarak elérték az anyját is. „Semmi baj, kibékültek", gondolta Kristóf, s a két közeledő ember látványa megmagyarázhatatlan fájdalommal töltötte el. Érezte, hogy apja és anyja mögött ott várakozik, ott emelkedik, ott magasodik valami más, ismeretlen erő is, védekezni csak ideig-óráig lehet ellene, s hogy ő maga kívül esik mindezen, mert nem segíthet. Ez a vasárnap délután is milyen jól kezdődött, a legboldogabb napja lehetett volna, amióta az apja hazajött a hadifogságból. És most jönnek utána a szülei, elhallgatott kétségbeesésük elér hozzá, megérinti őt is. Gyors, szabálytalan lépteik hangjától eltűnik az a ragyogás, amit az előbb keltett benne látványuk. Nemsokára utolérik, pedig most már nincs kedve hazamenni, inkább a folyóparton tekeregne még egy kicsit. A tahidról dobálná a sárgöröngyöket a vízbe, valamerre találna szedret is. Odakiáltott hát gyorsan nekik, hogy nemsokára megy ő is haza, csak tesz egy kis kitérőt, lemegy a hídhoz, a délutáni litániára hazaér.- Nem lesz délutáni litánia! - anyja hangját már csak messziről hallotta. * A Kraszna fahídja a faluból kivezető földút végén épült. Kristóf nem látott senkit, „biztosan a spartakiádon vannak", gondolta, mert ilyenkor már jócskán szoktak fürödni, néhányan pecázgatnak is, de most senki sem jött le a vízre. Átment a keskeny fahídon, a rét szélén megállt. Teljesen egyedül maradt, sehol sem látni senkit. Az apjáék már elhaladtak a földúton, igaz, még utánuk szaladhatna. Most mégis itt áll, még valaki megijeszthetné, a bokrok között ember 52
