Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – I. rész)

tott a szomszédhoz, az öreg Jakabhoz. Szemben ült a nappal, a szemére húzta a kalapját, majd megfordult, látta a közeledő Fábiánékat, de csak várt, még nem mozdul meg, majd akkor, ha odaérnek.

A kompig hallatszott a rezesbanda muzsikája, de a víz itt jobban elnyelte a hangot, mint a falu házai, s a reggeli színek játékában a vízparti fák, a nyárfák, a fűzfák és a jegenyék lombja váratlanul meg-megrezzent, a réten felkúszott a felhőkig egy pacsirta. Fábián András leszállt a bicikliről, visszafordult a rét felé, megkereste a szemével a kábultan éneklő, egyetlen ponttá zsugorodott pacsirtát, közben kisfiát, vállát megszorítva, lesegítette a bicikli vázáról.

— Mi járatban? - üdvözölte őket a révész.

— Panyolára megyünk - válaszolt Fábián.

— Kis fenyőfákat veszünk - szólt közbe Kristóf.

A révész ezt talán már nem is hallotta, elvette a pénzt, majd ugyanúgy, mint az imént, leült a komp szélére, belenézett a napba és várakozott.

Hamar Panyolára értek, megvették a csemetéket, Fábián András felkötözte őket a csomagtartóra. A komp visszahozta őket, aztán abba az irányba tartottak, ahonnan a zajos éneklés, a rezesbanda ütemes puffogása egyre erősebben hallatszott.

— Ilyet még úgysem láttál - állt meg a futballpálya mellett Fábián András.

— Mi ez? - kérdezte a fia.

— Spartakiád - válaszolt az apja.

— Az mi? - makacskodott a gyerek.

— Amit látsz - adta meg a kellő magyarázatot Fábián.

A futballpálya végénél egy színpad állt: népviseletbe öltözött lányok és fiúk táncoltak és énekeltek, a pálya szélénél, a frissen salakozott futópályán klott- nadrágos férfiak futkároztak, bent a gyepen pedig diszkoszt és súlyt dobáltak. Egy ötvenéves ősz hajú férfi - Fábián megismerte, ő volt a régi világban az út- hengeres - odament hozzá, s megkérte, hogy lépjen csak közelebb nyugodtan, próbálja meg, dobjon ő is súlyt a többiekkel, erős férfi, jól el tudja hajítani, fiatalember még, meg úgysem a kor számít.

Fábián sokáig várt, nem értette, mit akar a másik, aztán a ruhájára mutatott.

— Ünneplőben vagyok - tért ki a hívás elől.

— Ledobod a kabátodat, a súly meg úgysem piszkít, úgy dobod, ahogyan akarod, olyan technikával, ez a verseny olyan, érted, mi így találtuk ki... Ezt mi találtuk ki...

Fábián lefektette a földre a biciklit, megfogta a kisfia kezét, odament a pálya közepére, levetette a kabátját, felhajtotta az ingujját. A kabátot a fia ölébe tette, aztán megfogta a súly golyót, nézegette, forgatta, simogatta. A többiek várták, hogy dobja csak. A feje fölé emelte, s úgy hajította el, mintha egy kődarabot dobna, de a súly egészen közel esett le előtte a földre.

— Elsőnek nem is rossz - biztatta az úthengeres.

Fábián felvette a kabátját.

— Majd a fiam, tíz év múlva nagyobbat dob, mint ti összesen - mosolyodott el, amikor fiatalokból álló hosszú menet fordult a pályára. Csináltak egy kis kört, indulókat énekeltek, utána megálltak az alacsony színpad előtt.

48