Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – I. rész)

rítsa, közelebb húzza magához, majd tárgyilagosan megállapította „majdnem átéred a fél karoddal".

Betti holmija egy nagyobb és egy kisebb sportszatyorban elfért. Fábián nem marasztalta, bár szerette volna tudni, hogy miért éppen most akar elmenni, miért nem jutott eszébe egy hónappal ezelőtt vagy egy hónap múlva?- Táncolni fogsz? - kérdezte.

Betti odalépett az ablakhoz, a benzinkútnál egyetlen fényforrás világított. A háztetőket nézte, a televízióantennákat kereste. Az előző nap délelőtt, amikor Fábián kocsijából kiszállt a városszélen, egy darabig ismeretlen utcákon sétálgatott, aztán, mert úgyis szabad volt és nem tudott hova menni, visszajött Fábián lakásába. Az ablakhoz állt, a benzinkút fölött az antennákat bámulta, végignézte, hogy a legmagasabbon két varjú széttépett egy verebet. Majd megpihentek a fekete állatok, elégedetten gubbasztottak egymás mellett, aztán egyszer csak a levegőbe emelkedtek, leírtak egy kört az antennaerdő fölött és eltűntek.- Tegnap délelőtt két varjú megevett egy verebet - mondta Betti.

Fábián is odament az ablakhoz, nem látott semmit, a sötétség rátapadt az ablaküvegre.- Itt voltam - mondta Betti. - És akkor, míg a varjakat néztem, eldöntöttem, hogy itthagylak...- Csak ennyi? - kérdezte a férfi.- Ennyi - mondta a lány és várt.

Fábián megijedt „mégsem megy el, kitalál valamit, itt marad éjszakára, aztán kezdődik minden elölről..."

Ma szeretett volna egyedül maradni. Amíg a faluból visszaért a városba, elképzelte, hogy egész este egyedül lesz, elegendő ideje marad majd arra, hogy gondolkozzék. Ismerte magát, már hazaindulása előtt tudta, amit most is: talán a megmagyarázhatatlan lustasága, talán a megnevezhetetlen erőktől származó té- tovasága lehet az oka, úgy érezte, nem változik semmi az életében. Az apja és az anyja már ott halnak meg, ahol születtek, a faluban, ő maga pedig itt éli az életét, egyelőre legalábbis, ebben a kis szűk utcában, szemben a benzinkúttal, többnyire legyőzhetetlen távolságok s az évek alattomos idegenségében; abban az erősödő felismerésben, hogy jó lenne minél hamarabb kereket oldani innen. Rég elfeledett együgyűségek gyönyörűsége kelt életre benne, hogy utána még keserűbb legyen; majd csak a csendet kereste, amelyben a múló idő kellemes, köny- nyed suhanással becsaphatja: talán a következő nap, a következő reggel vagy este meghozza a megoldást. Addig csak várni kell, aludni még egyet, aztán még egyet, és helyreáll a világ megszokott rendje, elfoglalhatja benne ő is a helyét - egy időre. Egy ideig, talán, ameddig az öreg Jakab, a szomszéd, akinek a halálfélelemtől már megbicsaklott a nyaka, az arca pedig az ólálkodó vég közelségéről árulkodik. Valószínűleg ilyen egyszerű az egész; ülni az udvaron a kiszáradó fa alatt, várni a halált, miként a szomszéd, hogy megérkezzék egy reggel vagy egy délután, de leginkább hajnaltájt, jól emlékszik a hajnalban meghalt parasztokra, hiszen az utolsó kenetet az ő ministrálásával adta fel a pap. Bizonyosan ilyen

40