Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - Nagy Gábor: „Virágok romlása” (Hazafiság és emberség Utassy József költészetében)

ben / diófát ültet." (Diófa); „És amíg a remény ága renget, / tüzek tüze, márciusi gyermek, / a feslő fák erejére mondom: / győzni kell a gyöngyös gyökereknek!" (Feslő fák erejére).

Az Utassy-líra motivikus struktúrája akár szűkösnek is mondható: köznyelvi, frivol vagy trágár nyelvi elemek alig férkőznek be ide, a fogalmiság, elvont gondolatiság is ritka vendég. A természet elemeiből építkező motivikához harmonikusan társul az ember világához kötődő képzetkincs: „a mai magyar irodalomban páratlan gazdagsággal és szuverenitással emel költészetébe kultúrmotívumokat"7. A doni áldozat édesapa motivikusan is determinálja Utassy költészetét: „korai verseitől kezdve gyakran fejezte ki a természet jelenségeit mili-táris célzatú képekkel"8, ezzel is tágítva a „panteisztikus" motivika lehetőségeit. A természet civilizáció előtti - illetve attól érintetlen - tárgyai, a növények és állatok egyfajta felettes, az emberi világot időben megelőző, azt mintegy fölülről befolyásoló rendként jelenik meg ebben a lírában, részben helyettesítve a gyakran kiüresedettnek ábrázolt transzcendenciát. A költő által teremtett harmónia azonban lassanként önmaga talmiságát, illúzió voltát leplezi le, és Utassy lírájának elkomorulása részben innen ered: a menedékként is funkcionáló líra állandó ütközése a tapasztalati világgal mind újabb feszültség kiáradásával, robbanásával bontja meg e vágyott, illuzórikus harmóniát. „Az ellentét akkor működik eleven versszervező erőként lírájában, amikor a szembesítés morális értékvesztést leplez le."9 A költő istenhiánya „világhiánnyá" válik, a Rögeszme: „rög esz meg" távlathiánya, a Világ: „temérdek / önérdek" idegensége, a „Tagadlak és tagadlak és tagadlak" szentháromsága (Zengi és gyalázza Istent) túlsúlyba kerülvén ritkábban - de korántsem csak kivételesen!10 11 - ad alkalmat a panteisztikus vagy pogány-öntudatos ellenpont megtalálására (mint például a Pogány ima e soraiban: „Minden porcikám pogány már, / az öröm is, ahogy átjár"). Az illúziók fogyatkozása, a reményvesztett- ség bár a motivikus elemek áthangolódásával jár, a versek kidolgozott, zenei, nemegyszer játékos formavilágát szinte teljesen érintetlenül hagyja.11 (Kivétel a Kálvária-ének - nagyrészt szabadvers- - ciklusa.) Még az epigrammatikus versek - haikuk és bökversek - sem tekinthetők a hagyományos forma lebontásának; Utassy haikui például nemegyszer rímelnek, epigrammái a szójátékokból gyakran szimmetrikus szekvenciákat építenek: „Koccintsunk, Tokaj! / Hárslevelűd, furmintod / maga a tökély!" - hangzik a játékos Proszitl; „Legyint a csősz, legyint: / megint az ősz, megint." - szól a Kétsoros.

Az Utassy-líra motivikus rendjének alapeleme az apahiány. Az apa mitizált alakja a költő világlátását nem csupán befolyásoló, hanem meghatározó erő: az „apa képe absztrakció lesz, szubjektív mitológia, a közösség hiányában belülről kivetített értékrend"12. A doni hősök értelmetlen áldozatát a magyar történelem évtizedekig el2 Görömbei András: Tengerlátó költő (Utassy József) = uő: „Ki viszi át...'!", Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 233.

8 Uo. 236.

9 Uo. 230.

Márkus Béla egyenesen e líra „kettős hangzatáról" beszél: „a »pokolból jövet« morajlik fel az egyik, s ennek nyomasztó hangulatával felesel a másik, a tavasz-áhítású, a gyermekien ajzott. Ahogy kerekedik Utassy életműve, (...) úgy lesz mind hallhatóbbá e költészet kétszólamúsága, »kettős hangzata«." Márkus Béla: A „kettős hangzatú" líra, 123.

11 Vö. „Versformáinak gazdagsága Ady törekvését idézi: Utassy sem ír két egyforma struktúrájú verset, s legtöbb versének megvan a saját jellegzetes új szava." Görömbei András: Tengerlátó költő, 233.

12 Márkus Béla: Démonokkal csatázva, 112.

16