Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – I. rész)
te őket, mert olyan mélyen aludtak, hogy nem vették észre. A fejüktől nem messze egy békát látott meg, sárga volt, gyorsan eltűnt a bokorban. Visszament a tölgyfához, aztán tovább lépett, és a kerítésre felfutott mezei rózsáknál megállt. Az ünnepélyes pillanatot megerősítette az alvó cigányok jelenléte. Újra a tölgy koronájára tekintett, biztos volt benne, hogy az Isten ott lehet valahol, s tudja róla azt is, hogy hisz benne. Úgy gondolta, hogy a világban, bizonyára nagyon messze, léteznek olyan emberek, akik fénylenek. Az Isten is ilyen lehet, valamilyen fényesség, amely azonban mindenütt jelen van, csak az embernek hinnie kell benne, és akkor maga is megtalálja. Behunyta a szemét és az anyját látta maga előtt, a tornácon ül, néz a kertek alá, várja az apját... Futásnak eredt a keskeny ösvényen: csak az volt a fontos, hogy minél előbb hazaérjen. Nem az úton ment, a házak előtt, hanem a kertek alatt. Lehúzta a cipőjét, a vállára akasztotta és úgy futott. Egyszer még el is kiáltotta magát: „Édesanyám!", de ez csak egy önkéntelen kiáltás volt, tudta, hogy úgysem hallja meg az anyja, hogy is hallhatná meg, hiszen az ő kertjük még nagyon messze van, legalább két kilométerre. De, hogy a kertek alatt megy, megrövidíti az utat. Fácánok ugrottak fel előtte, máskor utánuk futott volna, most nem törődött velük. Tehénszekér jött vele szemben, megkérdezték tőle: „hova futsz te fiú, megzavartak?", de ő nem válaszolt, futott tovább, a savanyú cukrot szorongatta a kezében, már rég kivette a zsebéből, nehogy elhagyja. Szorította a cukorkát, érezte, hogy mindjárt olvadni fog, de mégis, így érezte biztonságban. Elérte a kertjüket. Az anyja a szilvafák alatt ásott. Nem vette észre a fiát. Már alig kapkodta a levegőt, már a lábai is elnehezedtek, de ahogy meglátta az anyját, mégiscsak összeszedte magát. „Édesanyám, édesanyám", ismételgette, de az anyja csak nem hallotta meg.- Édesanyám, reggelre hazajön édesapám - állt meg zihálva az anyja előtt. Fábiánná kiegyenesedett, rámeredt a fiára, aztán az ásót a fának támasztotta, közelebb lépett hozzá. Akkoriban virágzott az akác is: a kertek alja olyan volt, mint a mesebeli tájak, az akác fehérsége, mint kihúzott hatalmas csillogó vitorlák, az ég aljáig vezette a szemet. A gyerek nézte az anyját, még mindig az előbbi pillanatok bódultságában elismételte:- Flolnap reggelre hazajön édesapám... Egy vadgalamb szállt arra a fára, amelyhez az anyja az ásóját támasztotta. Az anyja is észrevette a madarat, felpillantott a fára.- Hazajön, tudom... - ismételte a kisfiú.- Honnan tudod? — ocsúdott fel az anyja. Nem tudott mit válaszolni, hazudni sem, erre a kérdésre nem készült fel, csak arra gondolt, hogy az anyja örülni fog és nem kérdez semmit.- Nem jön az... Még onnan senki sem jött a faluba... Évekbe is beletelhet, amíg hazajön... - nyúlt Fábiánná az ásóért. 28
