Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – I. rész)
Az öreg Jakabnak ízlett Fábiánné főtt krumplija. Úgy gondolta, ha már másképpen nem tud segíteni az asszonyon, legalább szóval tartja, arról beszél, ami az asszonyt is foglalkoztatja. Fábiánné meg csak azt ismételgette: „Tudom, hogy él." És tovább nézte az udvart. Darazsak repkedtek a tornácon, a trágyadomb felől fekete és kék bogarak húztak át az udvaron. Ilyen kék bogarakat Kristóf a Kraszna fölött is látott már, hangtalanul repültek és kikerülték a vízparton álldogálókat, míg a fekete bogarak itt az udvaron minduntalan nekicsapódtak az ember arcának, bambán ütköztek meg az emberi világgal, mintha dühösek lettek volna rá. Az öreg Jakab csak folytatta: „Én az első háborúban az Isonzónál voltam, a ta- rackos ágyút kezeltem, de még teleszkópom is volt, és nem akarja nekem senki elhinni, hogy a teleszkópban néztem a taljánt, és ennek köszönhettem, hogy nem estem hadifogságba." Mi az a teleszkóp? - kérdezte többször is Kristóf. „Ha én állok a hegy előtt, nem látok a hegyen túlra. A teleszkóppal meg látok... Hát ez az..." Az én apámnak nem volt teleszkópja? - kérdezte a kisfiú. „Ezt mi nem tudhatjuk", válaszolt az öreg. Lehet, hogy ellopták tőle, találta meg a megoldást Kristóf, de erre már az öreg Jakab nem tudott mit válaszolni. A templomkertben már a második szem cukrot csúsztatta a szájába, egy kicsit el is álmosodott. Mégis korán keltette fel az anyja. Az útról se hallatszott zaj, néha ugyan elsuhant egy madár a feje felett, szárnyuk megérintette a tölgy leveleit, de a csendet és a reggel erősödő világosságát semmi sem törte meg. A tölgyfa ágai közé befurakodó fény egymást elfedő foltokat rajzolt, a kerítésnél rázuhant az éles fehérség a vékony szárú rózsákra. A templomkert hirtelen azt a rózsaszínű festményt juttatta eszébe, amelyet a templom bejárata fölé akasztott ki a pap: a kép Isten országát, a paradicsomot ábrázolta; távol, a ködös messzeségben állatok legelésztek békésen, angyalok repdestek a felhők alatt, s a képen, egészen elöl Jézus imádkozott. így festett a földöntúli békesség, amelyet élő ember soha el nem érhet, kizárólag csak a halála után. Erről beszélt a pap is az első hittanórán. íme tehát a paradicsom. A képen azonban egyetlen élő ember sem látszik, az öreg Jakab sincs rajta és az anyja sem, ahogyan ül a tornácon és a kert felé bámul, várja az apját. Leginkább mégis az apja hiányzik, egy teleszkóppal kellene figyelnie, hogy ott van-e a hegyen túl az ellenség, mert csak így menekülhet meg a hadifogságból. A tölgyfa tövében ült. Innen pontosan látta a kerítésre tekeredett mezei rózsákat, fehérek voltak, kicsik, s némelyik mintha az ő szeme láttára nyílt volna ki. Legalább annyira boldog volt, mint a képen imádkozó Jézus. Most biztos volt abban, hogy ott lehet a közelében Isten, gyönyörködik benne, s ő is - bár nem látja - szereti őt. A templom falához ment: benézett a bokrok közé. A fal tövében három cigány feküdt. Aludtak. Két férfi között hatalmas termetű nő, a mellére szorította a kezét, mintha védené valamitől. Az egyik férfi szorosan a nő hátához tapadt, a másik kissé távolabb horkolt. Az asszonynak felcsúszott a szoknyája, hosszú, vastag combjain megakadt a szeme. Sokáig figyel27
