Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – I. rész)
Az öreg bólintott.- Dobd el - motyogta. Aztán újra és újra elismételte:- Dobd el! Dobd el! A férfi nem értett semmit. A képen ugyanolyan Jézust látott, mint amilyeneket a falusi templomokban itt a környéken. Hosszú haja leomlik a vállára, az arca sovány, a szemei nagyok, s bár azt hinné az ember, hogy a sokasággal néz szembe, de mégsem, a végtelen világ értelmét magában keresi, valamerre a homloka alatt, ott, ahol egyetlen ponttá zsugorodik össze mindaz, amit az ember - akár az Isten fia is - a megnyugvásról, a létezés végső eseményeiről tud. A méltóság és a bölcsesség arca, a dolgok alakulását, kimenetelét ismerő arc - alighanem ez illik leginkább az emberhez. S ha a képen magát az Istent is látja most, mert hiszen Jézus maga a megtestesült Isten, Fábián Kristóf számára világos volt, hogy mégiscsak embert lát. Azt az embert, akihez hasonlónak saját magunkat szeretnénk látni, akit csak álmainkban tudunk felidézni, s akitől úgy lehet félni és akit úgy lehet szeretni, mint magunkat vagy a többi embert. Ennek így kell lennie, hiszen mit kezdhetnénk az Isten világával, ha nem hasonlítana az emberéhez.- Dobd el! - mondta még egyszer az öreg. Fábián ránézett a képre. Eszébe jutott, hogy az öreg említette neki, járt Assisiben. Akkor az is lehet, hogy Torcellóban is. Egyre jobban kezdte érdekelni az öreg. A volt földbirtokos arcán a két mély vágás valahonnan a halántéka felől indult, és lent, az áliánál halt el, egy hajtincs a homlokára, egy pedig oldalra lógott, de a legtöbb hajszála összecsomósodva emelkedett fel a homloka fölött. Olyan volt így az öreg, mint a próféták azokon a festményeken, amelyeket művészet- történeti könyvekben láthatott. Fábián azt is megérezte, hogy az öreg róla is gondolkodhatott már, s itt, a létra mellett állva el is határozta, megkérdezi, nem tartja-e aljasnak, hogy idejött, abba a házba, arra az udvarra, ahol ő az életét töltötte, ahol az udvaron még ott látja az apja és a nagyapja lába nyomát is. Fábián tudta, hogy most, éppen ebben a pillanatban arcátlanul és meggondolatlanul belépett Kászoni világába, s az öreg bizonyára tisztában van ezzel, de úgy viselkedik, hogy most nincs joga felrónia viselkedését senkinek, még az apjának, az anyjának sem. Még az is megfordult benne, hogy ki is halhatott Kászoniból az ellenkezés képessége, a világot most már úgy fogadja el, ahogyan kialakítják körülötte. És a torcellói Jézus képét nem akarja a kezébe venni. Talán ez az első pillanat, hogy fellázadt valami ellen.- Egy puccs kellene - kezdte bátortalanul Kászoni Béla. Fábián érezte, hogy az öreg valami fontosat akar mondani.- Egy olyan puccs kellene, amiről csak mi tudnánk... Csak ketten, esetleg hárman... Ismered Bacskó Bandit, a tanyán? Bolondnak tartják, pedig mindnyájunknál okosabb... Fábián intett, hogy ismeri Bacskó Bandit. 22
