Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Fried István: Régiók, nemzet(iség)ek a jövő Európájában
(és korszerűtlenné vált) voltát. A nemzeti létharcként fölfogott regionális - kényszerű - együttlét a darwini tézis társadalmasulásával a hosszú távon egyérdekű (közép-európai, kelet-közép-európai) népek, nemzetek, államok tudatát torzította, és a valójában sosem korrekt módon kezelt „nemzetiségi kérdés"-t a napi politika nézőpontjából használta ki, mindkét oldalon a kollektív fenyegetettség érzését tartósítva. Ez a fajta „modernitás" olyan nyelvi közösségeket tételezett, amelyek éppen a modernség (a technikai fejlődés, a városiasodás, a munkaerő-átcsoportosulás) hatására mutatták mind határozottabban a bomlás jeleit, és a kisközösségi tudatok visszaszorításával a centrum mindenhová elérő befolyását növelte, miként ezt a XX. század eleji „irredenta" mozgalmak az úgynevezett, olasz és német mintára szerveződő risorgimento-nacionalizmusok10 bizonyítják. Centrum és periféria viszonyában még a nyelvileg azonos, ám különféle államokban élő együttesek esetében is fordulat állt be, a nemzeti „nagyelbeszélés" a kisrégiós egyediséget, ennek az egyediségnek más, szintén kis régiós egyediséggel való kapcsolatrendszerét kétségbe vonta, létezését veszélyeztette. Trieszt" az első világháború után betagolódott a megnövekedett területű Itáliába, jelentősége lényegesen csökkent, így a XIX-XX. század fordulóján az Osztrák-Magyar Monarchiában betöltött kulturális szerepét a továbbiakban már nem töltötte be, s csupán az utóbbi néhány évtized fejleménye, hogy Trieszt egyre inkább fölfedezi a maga egykori sokkulturáltságát, értékként kezdi megélni soknyelvű múltját, s újraértékeli történeti szituációját. Hasonlót lehet tapasztalni az úgynevezett lengyel Galícia-irodalom alkotásait olvasva.12 Az egykori koronatartomány a visszaállított Lengyelország részeként jórészt elveszítette kapcsolatait Béccsel, Magyar- országgal, a lengyel állam viszont szembetalálkozott a számára megoldhatatlannak bizonyuló nemzetiségi problémákkal (litván, ukrán stb. kisebbséggel). A népek börtönének meghirdetett Habsburg Birodalom iránt azonban történészek és szépírók egyre több megértést mutatnak, s a több nyelvi és kulturális hagyományú tényezőből létesült egykori Galícia-kultúra szintén az utóbbi évtizedekben született regényekben korántsem egy mintaállam igazolásaként, ellenben a regionális tudat megvalósulásaként, a több- nyelvűség művelődést nevelő elgondolásaként hívta föl magára, megszűnése után több évtizeddel, a figyelmet. Visszatérve Márai-idézetünkhöz, a kétféle hagyományértelmezés az élő kultúra nyitottsága, illetőleg önmagába zárulása kérdését hangsúlyozza, s az irodalom meg a művészet - Márai szavával élve - mint a tudat „mélyebb térfogata" nincsen ellentétben azzal, hogy mind a személyiség, mind a nemzet/nép-személyiség önmeghatározásában a dialogicitásnak, a polifóniának aligha elhanyagolható szerep kell (vagy kellene) hogy jusson. A kelet-közép-európai nemzettudatok alakulástörténetében nem csekély rész jut a tudománynak és a művészetnek, azok elsősorban XIX. századi nemzetiesülésének, a nemzeti historizmus ideálvilága és múltkonstrukciója kormeghatározó akcióinak. Márai pályája azonban amellett tanúskodik, hogy nyelvi elkötelezettségét és régiótudatát, éppen a modernitás osztrák és magyar változatainak szembesítésével, azonosképpen volt képes művé formálni, emigrációs naplóiban, főleg emigrációja első három esztendejében, a két világháború közötti Pán-Európa-elképzeléstől független európai egyesülés problémájával vívódott. Azt is mondhatnám, hogy személyes emigrációs tapasztalatai13 az európai (ideológiai, gazdasági, politikai) megosztottság ellenében létrehozandó Európai Unió jogosultságát igazolták, kiváltképpen a vámunió kérdésében; ám íróként az irodalmi mechanizmus feltételrendszerét is érintő problémának tüntetve föl az akkor még csak a Nyugatot magába foglaló, szorosabb szövetkezést. Az 1989-es fordulat felgyorsította azokat a folyamatokat, amelyek azelőtt csak utópikus tervezgetésekben kaphattak hangot. Az több mint valószínűvé vált, hogy legalábbis Európán belül, immár nemigen lehet talaja a nacionáldarwinizmusnak, de az 111
