Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat, I. rész)
Mily borzasztó volt nekem ez az elmúlt hét, a melyen meggyőződtem a valóságról. Egy nap háromszor is sírtam s gondoltam én most gyűlölöm H.-t; de midőn ismét megláttam, mégis hangosabban dobogott a szívem és erőt vett bennem az a gondolat, hogy ő még sem lehet jellemtelen, a minek én neveztem, hogy az nem maradhat úgy, a hogy van, éreztem, hogy én őt mégis igen, igen szeretem és ismét ébredezni kezdett bennem a remény, hogy talán ő is szeret. Hátha csak a világ előtt nem akarja azt annyira mutatni, mert mindkettőnknek árthat; vagy talán engem akar kímélni, ha mindez légvár maradna? És ha nem szeret, miért jön minden vasárnap a templomba, a német prédikáczióra is, melyet tán meg sem ért! De viszont, miért kísért haza mindig s épen ma nem? Hagyom ezt, megoldja majd a sors, idővel megtudok mindent, hátha még egyszer boldog leszek! Leszámoltam (Palágyi Lajostól) Leszámoltam önmagámmal S veled is, te néma sír. Nem kell nékem a jelentől Semmi kincs és semmi hír. Hadd maradjon más kebelnek Mind a boldogság, öröm, Elmúlandó üdvösségért Magamat már nem töröm. Jól tudom, hogy egy kebelbe El nem férhet két világ: Zárva annak a jövendő, A ki múló kéjre vágy. El veled hát percznyi mámor Szemem messzeségbe néz, Nem sóvárgok földi üdvöt S nem bánt földi szenvedés. Mai elhangoltságomban oly jól esett elolvasni Palágyi Lajos „Küzdelmes évek" czímű versgyűjteményét. Ezek között legjobban illik rám „Leszámoltam". Ez is jó: Virágos, fényes kikelet. — Virágos, fényes kikelet, Meg nem csalod már szívemet! Ragyogó, arany napsugár, Szívembe fényt nem lopsz be már! Bohókás, játszi szerelem, Többé nem incselegsz velem! 91
