Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat, I. rész)

Már egy hónappal azelőtt folyt arról a beszéd. A fiatal emberek mindent elkövettek, hogy rászedhessenek; elkérték a négyeseket is s én még sem akartam engedni. Egyszerre azonban elő kezdtem készíteni úgy titokban mindent, ruhát, keztyűt a tisztítóba vittem, gondoskodtam minden egyéb szükségesről, majd pedig neki fohászkodtam s kikértem erre nézve a néni tanácsát. O azt úgyis gondolta körülbelöl, hogy el fogok menni, belé is egyezett, csak gardedame nem akart lenni. Az már nem okozott nekem sok fejtörést; felkértem Czirják nénit, ki el is fogadta. Na most már minden meg volt; a négyesek és suppé-csárdás is oda voltak ígérve. S megjött a nagy nagy, május 2-dika. lÁ9 kor este kocsira ültünk s hajtattunk ki a lövöldéhez. A díszítés igen ügyes volt. Egy idegen vezetett be a terembe, hol még csak kevesen és mégis sokan voltak. Hozzánk sietett H. mulattatónak, henczegett nagyban a mai alelnök. Azt súgtam oda Czirják Mariskának: „Kezdetnek elég jó!" H. meg én megkezdtük a csárdást, aztán volt nagyszerű mulatság. A négyesek, persze élükön a másodikkal - kitűnően sikerültek. Az elsőt Grátz Gusztival, a harmadikat Kozmával, a másodikat ezzel a kettővel meg a tanár úrral tánczoltam. A nagy szűnórán igen jól mulattunk, szükségtelen lefirkálnom, kik voltak az asztalnál, úgy sem felejtem el soha, kár, hogy gyorsfényképész nem volt ott. - A suppé-csárdást vagy 6 szór újrázták a tánczoló párok, de én azért nem változtattam tánczosomat 6 szór; óh eszem ágában sem volt. S így ment tovább. Szóval reggel 5 órakor jöttünk a sétatéren át gyalog, mindenki párosán haza. Ez egyszer mulatság után nem tudtam aludni.

De mesélek ma még valamit. Elmondom május 5 kének történetét, a mikor t.i. tanítványaim megünnepelték nevem napját. A mint reggel bejöttem az osztályba, zajosan megéljeneztek; aztán kilépett közülök Koch Pepi és igen kedves köszöntőt mondott, majd pedig Emmerling szavalt egy költeményt a tanítóra. Ezek után én feleltem nekik, mi annyira meghatotta őket, hogy pityeregni kezdtek. Az egész igen szép és megható volt. Szeretetüket külsőleg is kifejezték; kaptam egy gyönyörű albumot, mely örökké rájuk fog emlékeztetni, - továbbá egy kis kocsit parfümmel és annyi virágot, hogy 12 lány hozta haza. Virágot még későbben és más nap is kaptam, köztük volt összesen 5 menyasszonyi bokréta. Egész virágerdővé változott át lakásunk. Délután Gajzágóéktól kaptam egy igen szép virágcsokrot. Aztán volt még dolgom a városban; mikor azt elvégeztem és haza tartottam, csak jön velem szembe H. Mentünk egy darabig, egyszerre csak eszembe jut, hogy Taufferhez is kell mennem; kénytelen voltam visszafordulni. Az üzlet előtt köszöntem, de kért az alelnök, hogy várhasson meg. Nem is elleneztem. Igen nagy volt a csomag s azért egy kis pékinas hozta utánam s a mint úgy megyünk ketten s mögöttünk a kis pék, egyszerre csak előttünk terem a néni. Úgy köszönt vissza, mint ha idegenek lennénk, de hirtelen visszatekint s megismer. „Hermin" - így kiáltott fel; én persze elpirultam, H. meg elkezdett nevetni s azt kérdezte tőlem, miért pirulok. Aztán mentünk tovább boldogan; én a menyországba képzeltem magam. A kapunál még nagyszerűen kívánt szerencsés névnapot; aztán válnunk kellett s én egyedül merengtem a földi boldogságon. Isten veled, kedves naplóm megint egy időre!!!

1894. június 10 én.

Most még magam sem tudom boldogság, vagy boldogtalanság volt-e, hogy eddig olyan optimista voltam. Azt hittem rózsás kert ez a világ, s benne minden ember arra törekszik, hogy a más életét megédesítse. Most meggyőződtem az ellenkezőről, pesszimista lettem, embergyűlölő. Oh, hogyne lettem volna azzá, mikor oly keservesen csalódtam abban, a kiről mindenkor gondoltam, hogy szeret, - szeret igazán!!!

90