Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat, I. rész)
Ha úgy elbeszélgetünk néha Margittal, sokszor gondolkozunk a fölött, vájjon egyenlő boldogok-e az emberek? Margit azt tartja igen. Én helyeslem ugyan nézetét, de csak azért, mert hiszek a túlvilágban. Szerintem ott kapja meg mindenki kiérdemlett jutalmát vagy büntetését. - Ha pedig igaz, hogy minden ember egyenlően boldog vagy boldogtalan, akkor én rám még igen szomorú sors vár; mert mondom most boldog vagyok, igen boldog. Nem is cserélnék most senkivel, de azt hiszem, az én jövőm szomorú napokat rejt magában! Oh édes Istenem, akkor legyek ezentúl inkább a természet mostoha gyermeke; szerintem sokkal irigylendőbb az, ki sohasem volt boldog, mint az, ki egyszer boldog volt és azután boldogtalanná lesz. De már most, akár gondolkozom felette, akár nem, - én ma mégis boldog voltam. így telt el az új év első napja és ha a többiek is úgy telnek, akkor 94 tői is oly fájdalommal fogok búcsút venni, mint 93 tói. Adja a Mindenható, hogy úgy legyen! 1894. január 7 én. Szinte nevetséges már, hogy nem tudok egyébről írni, mint kötőkéről. De hát mit csináljak, azt írjam naplómba, hogy a gyermekek az iskolában milyen bölcsen fejtik meg 2x2=3, vagy hogy cserélik fel a százalékot az ázalékkal, - nem -, sokkal szebbnek és érdekesebbnek találom leírni a legutóbbi kötőkét, mely január 5 én adatott Turcsányiéknál. A szegény bácsi rosszul érezte magát ugyan egy néhány nap óta, azonkívül disznóölés is volt 5 én s így nem csuda, ha mindenki elvesztette kedvét még kötőkére menni. De én tudván, hogy a bácsinak nincs komoly baja és hogy azt az áldott disznót nélkülem is megölik, egyre zaklattam Madeleine nénit, szerezze meg nekem azt a nagy örömöt és jöjjön el velem. Tudtam, hogy ott lesz „Ő", mert megígérte újévkor, hogy mindenesetre el fog jönni 5 én, ha máskép nem lehet megszökik az akadémiából. Nekem tehát borzasztó lett volna, most otthon maradni. Bíztam Isten jóságában és élt bennem a remény! S nem hiába! Végre magára vállalta Madeleine néni a gardedame- szerepet, öltözködtünk és V28 órakor már Turcsányiéknál voltunk. Velünk jött Margit meg Toncsi is. A mint beléptünk, ott állott az első szoba közepén egy csomó fiatal ember, kik között a legszebb, a legrokonszenvesebb az volt, ki megtartotta adott ígéretét. Azután mulattunk, mulattunk 1/2l2 ig. Hogyan? azt nem szükséges leírnom, mert a mai napot úgysem fogom elfelejteni soha. Csak azt mondom még, hogy eleinte ariston, de aztán czigányzenére tánczoltunk s hogy volt 2 négyes és három csárdás. A többi táncz is jó volt, de a 2 négyest és három csárdást azért említem külön, mert a kötőke óta divatba jött G.G.-nál egyre azt kérdezni tőlem, hogy kivel tánczoltam Turcsányiéknál az összes négyeseket és csárdásokat!!! E nap még más örömöt is hozott magával. Még mikor negyedéves növendék voltam a képezdében, föl terjesztette a tanári kar a minisztériumhoz, hogy engemet egy 60 frtos ösztöndíjban részesítsen az intézeti alapból. Ma értesültem Őnagysága által arról, hogy a miniszter úr erre nézve meg is adta jóváhagyását. Csakugyan váratlanul jött ez a 60 frt; igen kellemesen lepett meg, úgy mint Őnagys. kedves levele is. Mindjárt küldtem belőle 10 irtot a mamának, a többit pedig lefizetésre és saját czél- jaimra fordítottam. 1894. január 28 án. Már rég örültem a Dorottya-bálnak, félig-meddig megígérte Nelly néni, hogy elvisz, de közbejött mindenféle, úgy hogy már teljesen felhagytam reményemmel. Azért jobbnak is gondoltam, meg nem említeni naplómban, mert - magam sem tudom miért - de 82
