Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat, I. rész)
töttem a karácsony-estét, ma először másutt, távol tőlük. Más talán szomorkodott volna, de én - magam sem tudom minek tulajdonítsam, rokonaim jóságának, vagy víg kedélyemnek, vagy talán mind-a kettőnek, - én mondom igen jól éreztem magamat ma. Mily örömmel kereste mindenki a magáét s mily meglepetés volt mindenkire nézve az, a mit kapott. Csakugyan, engem is nagyon megleptek. Kaptam egy gyönyörű chamoi ruhaszövetet, és hozzá rózsaszín surah-t dísznek; egy remek skatulya levélpapírost és egy zsenilia fejkendőt; azonkívül még igen sok csekélységet, melyeket nézegetve és elbeszélgetve, fennültünk V2I2 ig, s aztán boldogan aludni mentem. így fejeződött be életem legboldogabb napja s imámban kértem Istent, hogy adjon életemben még több ilyen napot. Másnap igen későn keltem fel. Ma is elmentem a templomba és ma is ott találtam azt, kit szívem óhajtott. Mikor hazajöttem a templomból vendégeket találtam, kik eljöttek jó kívánataikat kifejezni. Ezeket kellett fogadnom. Óh mily óriási különbség van az emberek közt!!! Délután ismét öröm várt rám, kaptam szeretett Kona bátyámtól egy aranygyűrűt, Iréntől pedig egy ridicult. De mára legyen elég a naplóírásból; komolyabb dolog után kell látnom! A munka, törekvés és szorgalom megtermi gyümölcsét; - képezd azért elmédet és szívedet és eléred élted czélját: a boldogságot! 1893. deczember 27 én. Úgy látszik ez az év már boldogan akar befejeződni! Alig múlt el decz. 24 ke és már ismét örömteljes napot kell leírnom decz. 27 ét. Ebédre meg voltak híva a bácsi assisten- sei: Dr. Széles Dénes, Dr. Mégay, Hegyi Mózes és Fricz Jóska. Már ebéd alatt is igen jól mulattunk azon találó megjegyzéseken, melyeket a fiatal emberek itt-ott megsúgtak. De valóban víg csak ebéd után lett a társaság, mikor az ifjúság tánczra kerekedett. Igen jól mulattunk egészen 5 óráig, akkor aztán elmentek vendégeink, mi pedig még beszélgettünk és 7 órakor indultunk színházba. „Bukov, a székelyek hóhéra" czímű színművet adták; igazán szép darab. Mikor hazajöttünk még egy örömhír várt rám. A bácsi beszélt ugyanis Kárffy Titusz miniszteri tanácsossal, ki biztos volt a képesítőn. Szerfölött dicsért engemet s azt mondta, hogy én feleltem a vizsgán a legjobban, s hogy van eszem. Ma este már elutazik, de ha a jövőre eljön Kolozsvárra, mindenesetre fel fog keresni. - Nemde, az is szerencsés nap volt? 1894. január 1 én. Elmúlt a szép karácsony is és küszöbén állunk az új évnek. Óh, mit fog ez az új év magával hozni? Vájjon lesz-e oly gazdag örömökben és boldog órákban, mint az előző volt? Óh bár lenne! csak lehetnék minden évben olyan boldog, mint voltam 93-ban. Gondoljuk csak meg, megkaptam az oklevelet, utána mindjárt olyan gyönyörű állást, mely ismét magával hozott és magában rejt annyi boldogságot. Óh, nem lennék háladatlan [!], ha nem elégedném meg eddigi sorsommal. Ezért csak kérem a jó Istent, adjon nekem az új évben is annyi örömöt, nyújtson annyi kellemes órát, a mennyi a tavalyiban volt. Teljesen bízom a jó Istenben, ki meg is fogja adni mindazt, ha megérdemlem. Ma mint újév napján, nekem is el kellett mennem egy néhány helyre szerencsekívána- taimat kifejezni. Voltam: Grátz, Turcsányi, Böhm, Martinéknál. Mindenütt kedvesen fogadtak, de legszívesebben Turcsányiéknál. Én legalább ott éreztem magamat a legjobban, ott is maradtam a legtovább; hogy is ne, hisz T. éknál ért engem az a boldogság, az év első napján ő vele találkozni. Magam sem tudom felfogni, miért kedvez nekem a sors any- nyira, érzem, hogy én azt nem érdemiem. 81
