Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat, I. rész)

lyet a legjobb hangulatban hagytunk el. - Nincs igazam, ha azt mondom, hogy jól sikerült az első kötőke?

1893. november 18 án.

Tegnap volt a második kötőke nagybátyám házánál. Már egy néhány nappal azelőtt egyre azon törtem fejemet, vájjon ki fog eljönni, hogy fogunk mulatni. Terveket szőttünk Margittal; akartuk, hogy nálunk is legyen táncz. Legalkalmasabbnak találtuk erre a czél- ra az ebédlőt; természetesen mindent ki kell vinni belőle. Igaz ugyan, hogy az meglehetős sok bajjal jár, óh de miért ne hozzunk egyszer mi is áldozatot; a tánczért meg lehet azt tenni. Rendben lett volna minden, de most eszünkbe jutott, hogy nincs előszobánk s azon kezdtünk tűnődni, vájjon hol fognak vendégeink öltözködni? Csak nem használjuk fel erre a czélra a folyosót. Ezáltal veszélyeztetve van azok egészsége, a kik a táncztól felhevülten oda mennek öltözködni. Ugyan, hát mit tegyünk? Jó ötlete támadt a néninek. Tánczolni a hálóban is lehet, az ebédlőben pedig fogjuk a vendégeket fogadni. Úgy is lett. Már az örömdús nap délelőttjén hurczolták ki a cselédek a hálóból az ágyakat, átalakítva a szobát egy kis tánczteremmé. Este felé lett azután készülődés. Elfogott a lámpaláz mindenkit. Hetet ütött az óra. „No most mindjárt itt lesznek," - mondogattuk egymásnak. Nemsokára csakugyan megnyíltak az ajtók és mind sűrűbben, meg sűrűbben jelentkeztek a vendégek, de egy darabig csupa asszony meg lány. Utóbbiak már maguk is megijedtek és kérdőre vontak engem, mint házikisasszonyt, hogy hát nem hittünk fiatal embereket. Én hiába védtem magam, hogy jaj dehogy nem, hisz már egy héttel azelőtt mind azon buzgólkodtam, hogy egy sereg fiatal emberről gondoskodjam a kötőkére - ők nem hitték nekem, míg csak egyszerre nem lépett be vagy 10 fiatal ember, kik valószínűleg - egyes adatok szerint - a kapu előtt gyülekeztek. Míg többen összegyülekeztünk, társas játékot játszottunk; aztán megkezdődött a kedves táncz. Összesen 64 vendég, köztük 16 fiatal ember volt, daczára annak, hogy némelyek, kik jelen voltak ugyan az első kötőkén, a másodikra azért nem jöttek el, mert még nem voltak soha nálunk. így H. A táncz nagyszerűen ment Grandpierre és mások zongorajátéka mellett. Igazán nem szívesen búcsúztam vendégeinktől, mikor azok már 11 órakor hagyták el házunkat. Kedélyesen megbeszéltük még az estét, azután pedig aludni mentünk és legalább én - igen szépeket álmodtam.

Másnap megjelent kötőkénk a kolozsvári lapokban. Beszéltek bennük a házikisasz- szonyokról is, s az újságok szerint feledhetetlenné tettük volna a társaságnak az estet.

Ha nov. 18 án írok naplót, okvetlenül meg kell említenem azon felolvasást, melyet Lázámé Kasztner Janka a „Mária Dorottya" egylet javára tartott, s melyen mi is részt vettünk. Thémája: „Nemzeti érdekek és a nőnevelés", igen érdekesnek kínálkozott s valóban meg is felelt a várakozásnak. Felolvasásában kimutatta statisztikailag, hogy Magyarországon 9 millió nő van; kimutatta, hogy ezeknek szám szerint, mi a foglalkozásuk, így pld. foglalkozik hazánkban 3 millió nő háztartással. Valóban elrémített és megdöbbentette az egész közönséget az, hogy 60000 olyan nő is van Magyarországon, a kinek semmi bevallott foglalkozása nincs.

Kifejtette továbbá Kasztner Janka, milyen üdvös intézmény volna hazánkban is állítani olyan háztartási iskolákat, a milyenek Németországon és más művelt országokban már régóta fennállanak. Ha ez az ügy sikerülne, szép kiképzést szerezhetnének maguknak a háztartás vezetésében azok is, a kik ettől jelenleg szűk körülményeik következtében meg vannak fosztva. Akkor bizonyára csekélyebb lenne a foglalkozás nélküli egyének száma is. Még több ilyen érdekes részlete volt felolvasásának, a melyek mind meggyőztek elveinek és nézeteinek helyességéről.

77