Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Ittzés Mihály: Egy zeneköltő az ezredfordulón
Ezekben a művekben is, mint Kocsár számos más darabjában, úgy van jelen a népzene, ahogy azt Bartók, mint a kétféle zenei világ, a népzene és műzene találkozásának legmagasabb szintézisét megfogalmazta: a zeneszerző „[...] sem parasztdallamokat, sem parasztdallam-imitációkat nem dolgoz föl zenéjében, de zenéjéből mégis ugyanaz a levegő árad, mint a parasztzenéből. [...] zenei anyanyelvévé lett ez a paraszti kifejezési mód: oly szabadon használhatja és használja is, akárcsak a költő anyanyelvét." Kocsár Miklós hosszú éveken keresztül igencsak közel élt a népzenéhez. Nem mint népzenekutató, de mint a népzenei értékek őrzője és népszerűsítője a Magyar Rádió népzenei rovatának vezetőjeként. Személyes vonzódásán, hagyománytiszteletén túl talán ez az életrajzi-szakmai körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy a népzenei-népköltészeti ihletést oly szuggesztíven közvetítse a legmagasabb rendű európai kóruskultúra emlőin is nevelkedett kórusművészetre. Az európai kórushagyomány évszázadaiból Kocsár Miklós is a 16. századi reneszánsz kóruspolifóniát, Palestrina stílusát emeli ki, mint a legfontosabb mintát és forrást. Ügy véli, hogy ismereteinek, inspirációjának elmélyítéséhez a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végzett több évtizedes zeneszerzés-tanári munkája is hozzásegítette, hisz növendékeinek - s vannak számosán, köztük ma már a magyar zeneszerzők élvonalába tartozó komponisták - a technikát és a művek szellemiségét egyszerre kellett tanítania, s ez a maga látásmódját is mind tudatosabbá tette. Mind a szellemiség, mind pedig a technika az utóbbi másfél évtized latin nyelvű egyházi műveiben éreztette legnyilvánvalóbban hatását, anélkül, hogy puszta másolása lenne a Palestrina-stílusnak. Azonban az bizonyára nem véletlen, hogy e művek „archaizáló" dallamaiban még közvetlen rokonságot is felfedezhetünk például Lassus egy-egy témájával. Ami pedig a szövegkezelést illeti, úgy érzi, szinte olyan otthonossággal és szabadsággal mozog bennük dallamaival, ritmusaival, mintha magyar szövegek zenei átültetését kellene megoldania. (Ellentétben az angol versek számára nehezebben átérezhető prozódiájával.) A zeneszerző vallomása szerint egy furcsa véletlennek köszönhette, hogy „rákapott" a liturgikus és egyéb vallásos szövegekre. Egy ifjú szerző Glóriájának értékelésében kellett részt vennie egy alkalommal. A fiatal pályatárs zenei megoldásainak ügyetlensége késztette arra, hogy maga is zenébe foglalja az Istent dicsőítő misetétel szöveget. Már csak az alkalom kellett ahhoz, hogy a teljes misét, a reneszánsz szellemében, kíséret nélküli egynemű karra, női vagy gyermekhangokra kidolgozza. Ez lett első miséje, a Missa in A címen világhírűvé lett kompozíció. Egészében is, egyes tételeinek előadásával is világszerte az egyik legtöbbet énekelt alkotása. Az induláskor még nem tudta a szerző, hogy kik lesznek előadói, de a Kocsár-művek hiteles tolmácsolóiként is ismert és elismert nyíregyházi Cantemus kórus, sok-sok más darab mellett, ennek is fontos népszerűsítője lett. Felsorolni is sok lenne, hányféle himnusz, imádság klasszikus szövege formálódott zenévé műhelyében a Salve Regina (egynemű kar, 1995) és az Ave Maria (egynemű kar, 1997) nagy ívű lírai kitárulkozásától az O vos omnes (nőikar, 1998) vagy a Libera me (egynemű kar, 1999) valamelyest drámaibb kifejezésén át a Jubilate Deo orgonával vagy rézfúvós kísérettel ujjongó hangjaiig (1995). A japán felkérésre készült Missa secunda orgonakísérettel gyermek- vagy női hangokon foglalja zenébe a Credo nélküli mise-textust, míg a Magnificat vegyes karon és orgonával meg ütőhangszerekkel színezett vonószene- karon önti szépséges hangokba Mária biblikus imádságát. Mindez a mai felbolydult világban a csak ritkán volt letisztultságot, harmóniát és szépséget keresve. Ihletetten, a személyesség és a közösség hangjának hitelével szólal meg. Nem érezhetjük, érthetjük azonban ezeket az alkotásokat sem a mából múltba menekülés útjának. Olyan darabok, amelyek a közvetlen vallásos és az általános emberi mondanivalót ötvözve nem a „csak innen el" nosztalgiáját juttatják érvényre művészi eszközeikkel, hanem egy emelkedettebb 64
