Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Ittzés Mihály: Egy zeneköltő az ezredfordulón

emberség nevében kiegyensúlyozzák az életmű más műfajokban megnyilvánuló sötétebb színeit, és egy hőn óhajtott, de elveszett művészeti aranykort, s talán a Paradicsomot akarják elénk varázsolni.

Kocsár Miklós zeneszerzői pályafutása is nagyjából a nem ritkán tapasztalható három fázist mutatja: az ifjúkora idején érvényes nyelv elsajátítása, egyéniesített használata után nehéz műhelymunka, útkeresés eredményeként csatlakozott a hatvanas évek közepén - második felében az új törekvésekhez, melyeknek egyik fontos vonása volt a tonális zenétől, legalábbis annak kiüresedettnek vélt formáitól való elszakadás, a daliami és ritmikai sztereotípiák helyett új formulák érvényre juttatása. A nyolcvanas évek hozták meg aztán a harmadik, fentebb összegezőként, letisztulásként és visszatérésként jellemzett pályaszakaszt.

Azzal kezdtük: zeneköltőről szólunk. Végezzük is hát ezzel a gondolattal, Kodály Zoltánnak Debussyről mondott szavait alkalmazva, mert találónak érezhetjük Kocsár Miklósra, gazdag, sokszínű, a költészethez sok szálon kapcsolódó zeneszerzői munkásságára vonatkozóan is: „[...] költő a maga világában, és ennél több senki sem lehet".

65