Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Ittzés Mihály: Egy zeneköltő az ezredfordulón

mire várnak", de várnak, mert „nem tudják abbahagyni az életet". S itt jön a madáchi fordulat. Az Asszony, aki előbb csak korholta a Költőt („Mit látsz bolond?"), most az új élet reménységével szólal meg, s biztatja a férfit: „Táltos csikó vagy, hozod a Napot s a Holdat...", „kezd hát világmegváltó éneked!" Az ének azonban nemcsak a Költőé lesz, hanem a közösségé: a visszanyert, megszenvedett dallam, szinte csak szövege-nincs melizmákban bontakozik ki a humanista, reményteljes zárókórus, mint egy hatalmasan boltozódó Ámen, a zeneirodalom sok alkotása, köztük nem egy Kocsár-kórusmű végén.

Végül, de nem utolsósorban szólnunk kell Kocsárról, a 20. századi nagy magyar kórushagyomány, Kodály, Bartók és Bárdos örökségének egyik legméltóbb folytatójáról. Itt is elmondhatjuk, hogy a hangszeres iskolázottságé ifjú zeneszerző milyen hamar rátalált a műfajra, s nyilván nem csak a zeneszerzés-tanulmányok kötelező penzumaként. Első stíluskorszakában népdalfeldolgozással (1955), Weöres Sándor-gyermekkarokkal, (1956, 1959), majd súlyosabb mondanivalóval, Juhász Gyula (többek között Magyar nyár, vegyes kar, 1958; Új Kőmíves Kelemen, férfikar, 1960) és Sárközy György (Szikla, vegyes kar, 1959) megzenésítésekkel jelentkezett. Lírikus énje színesen és közvetlenül nyilvánul meg a Joyce Kamarazene-ciklusának magyar fordításából kölcsönzött versekre írott Suhanj szerelem című zongorakíséretes kantátájában. A kórus vezetők hamar rájöttek, hogy anyagszerűségükkel, jól énekelhető szólamaikkal és színes, kifejező tematikájukkal a Kocsár-művek nemcsak az énekesek, hanem a hallgatóság körében is sikerre számíthatnak. Különösen a hetvenes évektől egyre több felkérést kapott Kocsár Miklós kis és nagy kórusoktól, gyermekkaroktól és vegyes karoktól, továbbá szülővárosa, Debrecen nemzetközi kórusfesztiváljától, majd más, köztük külföldi énekkari találkozók rendezőitől kíséret nélküli (a cappella) karművek írására. E műfaj, mondhatni, központivá vált az utóbbi évtizedek termésében, és igen sok sikert hozott nemcsak itthon, hanem külföldön, a tengeren túl is a zeneszerzőnek, különösen a vallásos latin nyelvű szövegekre írott darabok révén.

Mindaz a derű, humor, játékosság, amely a dalokból hiányzik, megjelenik - hol is másutt lehetne? - a gyermekkarokban. A korai és 1978-as Csili-csali nóták című Weöres-meg- zenésítések mellett a Csanádi Imre verseire írott négy kis szvit (Gyermekkarok, I—III., 1974 és IV., 1983) az újabb magyar gyermekkari irodalom okkal népszerű, kiemelkedő darabjai. Felkérés nyomán Kocsár Miklós még angol nyelvű gyermekverseket is zenébe foglalt 1978-ban. A nagy mesterek útján járva is hozott újat, friss színt Kocsár, s mintha a nagy kórusművek sajátos kompozíciós technikáját is részben itt kísérletezte volna ki: rövid, valóban gyermekdalszerű vagy népdalos pentaton motívumok különböző hangfokokon való ismétléséből alakul ki a nagyobb zenei ív. Ezeknek a szeretettől áthatott kis kompozícióknak a jellemzésére azt hiszem, teljes joggal idézhetjük Kodálynak a Bartók gyermekkarokat méltató szavait: „Ezt a nyelvet azonnal megérti, magáénak érzi a gyermek, különösen, ha a népi dallam levegője már átjárta akár úgy, hogy beleszületett, akár úgy, hogy belenevelték. Megérti, mert ahogy [...a zeneszerző...] a gyermekhez fordul, abban nincs semmi a »pedagógus« fontoskodásából, vagy a magát gyermeknek álcázó felnőtt selypítéséből. Nem »száll le« a gyermekhez, úgy nézi, mint embertársát. [...] S amit a gyermeknek mond, azt mint felnőtt is vállalja, abból a felnőtt is érthet. Teljes értékű művészet ez, felnőttek számára is."

Kocsár Miklós igazi kórusperiódusa egy korszakos jelentőségű ciklussal kezdődött 1967-ben. Az Évszakok zenéje nyolc Áprily-verset sorakoztat nyelvújító, de mélyen költői muzsikává transzformálva a női kar szólamain. Az 1969-es bemutató alkalmából Kárpáti János így írt e - ne kerteljünk kimondani - remekműről: „...szebbnél szebb impresszio- nisztikus képek, villogó, suhogó hangfoltok jelenítik meg a természet változásait. Kodály és Bartók kórusművei óta ez az első mű, amely alapvetően új, friss és korszerű hangot

62