Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Ittzés Mihály: Egy zeneköltő az ezredfordulón

lók komponálására ihlette szerzőnket (Kései szelek cikluscímmel öt tétel baritonra zongorakísérettel, amelyek a műjegyzék szerint azonban csak 1991-ben Berlinben kerültek közönség elé). Kassákhoz is visszatért ihletért: Kassák-dalok (öt dal szopránra fuvola és cimbalom kamarazenei kíséretével, 1976) és A félelem felhői (hét dal, 1992). Petőfi-megzenésí- tésekre - mint már futólag utaltunk rá - az 1973-as emlékév adott okot. Más pályatársaihoz hasonlóan Kocsár is az 1846 tél végén Szalkszentmártonban írott rövid versekből választott hármat, s fűzött ciklusba metrikus ütemkeretbe nem szorítva, de határozott prozódiai-ritmikai arcéllel, szófestésekben gazdagon. (Nemcsak a zene, de a költészet barátai is sajnálhatják, hogy a dalok jelentős része sem kottában, sem hanglemezen nem jelent még meg...)

A kortárs költőkhöz kórusműveiben korábban, dalaiban a kilencvenes években fordult Kocsár Miklós megzenésítésre való versekért. Mint mondja, általában nem keresi határozott céllal, bizonyos jellegre, mondanivalóra előre összpontosítva a zenévé formálandó verset, hanem hagyja, hogy a költemény „szólítsa meg", dallamcsírává, hangzásképpé alakulva belső hallásában. A 2001-es műjegyzék szerint öt Kányádi-vers (köztük az epigrammának is rövid, gunyoros-keserű Már alapozzák és a szűkszavúságában is filozofikusan borús hangvételű Történelemóra) nyert 1994-ben dalformát. Ezt Gyurkovics Tibor verseinek átültetése (1996, 1999), Ágh István nyomán az Öt virágének (1997), és Csukás Ist- ván-dalok (2000) követték. Azt hiszem, nem tévedünk, ha a Magyar Művészeti Akadémia kínálta alkalmakban, a költőkkel való személyes kapcsolatban keressük e kis ciklusoknak, legalább egyik-másikának külső inspirációját, amint a zongorára írt aforisztikus Hang-portrék (1995-96) is e művészeti testület tagjainak zenei jellemzését adják.

Azt tartja magáról Kocsár Miklós, hogy meglehetősen gyorsan dolgozik, de mégis előfordul, hogy egy-egy mű az eszmei fogantatás pillanatától a megvalósításig csak hosszú, akár évekig tartó lassú belső érlelődés után jut el. A gondolatok kibontásához és egybe- rendezéséhez, zenei megfogalmazásához aztán lehet, hogy egy felkérés, tehát külső ok ad indíttatást. Ilyen alkotásnak mondja az 1988-ban Pécsett bemutatott nagyszabású művét, Az éjszaka képei című oratóriumot, mely Juhász Ferenc azonos című versén alapul. Sok évvel korábban kérte a költőtől a hozzájárulást a zenei felhasználáshoz. A Költőt megszemélyesítő baritonszólóhoz és a szoprán szólista Asszony szerepéhez a költemény közvetlenebbül adta a „librettó" megfelelő passzusait, míg a kórusrészek szövegét a zeneszerző válogatta s állította össze a vers különböző helyeiről. A mű dramaturgiája némiképp emlékeztet a Beethoventől némely romantikusokon (Liszt, Brahms) Bartókig öröklődött gondolati-érzelmi felépítésre, melyben a küzdelemtől, a szenvedéstől vezet a zene a diadalig. Juhász Ferenc és Kocsár Miklós költői világában a valódi küzdelem helyét az éjszaka nyomasztó látomásai (az élet nyomasztó tényei?), a pusztulás képei foglalják el, a biztos győzelem tudatának helyét pedig „csak" (vagy legalább!) a remény. De amíg eljutunk oda: Bosch szörnyvilágát vagy Dali szürreális-riasztó jelenéseit idéző látomások, mert „Rettenet nyelve forgat engem", „Magányt csírázik a föld"; az apokaliptikus pusztulás után „csupa torz, eddig nem volt skizofrén lény", „csupa alvilági és létutáni hang"... s minderre van drámai ereje meg zenei - dallami, ritmikai, harmóniai, hangszín- beli - kifejezőeszköze a zeneszerzőnek.

Az oratórium eseménysorának és gondolati tartalmának a mélypontja „az ember nélküli béke" kietlen látomása. A dallamát vesztett baritonszóló prózai deklamálása a magasan lebegő hosszú hangok hideg világűrfénye alatt: tökéletes és szuggesztív megoldás. Csoda-e, ha így szólalnak meg a költők a XX. század atomháború és természetpusztítás által fenyegetett utolsó harmadában? Az északi fény derengésébe egyszer csak mégis mintha madárhangok vegyülnének. A világ romjain egy embercsoport tűnik fel, „vacognak deres rongyaikban", „a megmaradt emberiség", s bár nem tudják „mióta várnak és

61