Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Tódor János: Gettó–Magyarország

déssel eddig soha nem foglalkozó Miniszterelnöki Hivatali (MEH)-államtitkárokkal, ellenérdekű minisztériumi apparátusokkal kezelni. Ezért komoly érvek szólnak ezen intézmények szükséges mértékű leépítése és olyan kormányhivatal létrehozása mellett, amelynek feladata a leszakadt népesség társadalomba való visszaintegrálódását szolgáló programok és intézkedések kidolgozása és lebonyolítása lenne. Az állam ne működtessen »romaspecifikus intézményeket«, mert azok akarva-akaratlanul az etnikai diszkrimináció eszközeivé válnak."

Saját, alulnézeti tapasztalataim alapján, amelyeket remélhetően ez a szociográfia is visszatükröz, mélységesen egyetértek a szociológus észrevételével és javaslatával. Kérdés persze, hogy egy önálló szegényügyi kormányhivatal képes lenne-e kezelni a kezelhetet- lent, enyhíteni a nyomort, megállítani a többszörösen hátrányos helyzetét generációról generációra örökítő, legalul lévő „szegényosztály" erózióját - miközben a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelése (szegények és gazdagok kibékíthetetlen ellentéte) a kapitalizmus egyik leglényegibb sajátossága, amelynek konzerválásában a társadalmat irányító, a látszólagos pártérdekek és ellentétek dacára nagyon is egységes politikai-gazdasági osztály érdekelt. Ráadásul ez a deprimált lumpentömeg - amelyet számarányát tekintve sokkal inkább lehetne osztálynak, mint rétegnek nevezni - a plurális demokrácia szempontjából irreleváns, ugyanis a választások idején nehezen, vagy egyáltalában nem mozgósítható, következésképpen nem is manipulálható. Másfelől a kormánypénzekből működtetett „roma-specifkus intézmények" fennmaradása a megélhetési cigány politikusok alapvető érdeke. Anyaggyűjtésem során mindannyiszor szembesültem azzal a szomorú, ám mélyen elgondolkodtató ténnyel, hogy a gettólakó cigányok legtöbbször gúnyos megvetéssel nyilatkoztak saját, gyakorta önjelölt, egymással a koncért marakodó vezetőikről. Finoman szólva, nem érzik őket hitelesnek, maguk közül valónak. Gyakran mondták róluk, hogy elárulták, jó pénzért eladták a cigányságot, és saját jólétük érdekében lepaktáltak a „magyar hatalommal". Márpedig egy saját hazájából kirekesztett, páriaként kezelt népcsoport vezetésére csak olyanoknak szabadna vállalkozni, akik szerények és önfeláldozóak, s akik akár saját egyéni érdekeik ellenében is hajlandóak tenni testvéreikért.

Hol késnek a magyar cigányság Gandhijai, Martin Luther Kingjei?

Balatonföldvár 2003. május

56