Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Tódor János: Gettó–Magyarország

Kínban van Kovács kisebbségi önkormányzati elnök úr is, de ő gyorsabban föltalálja magát. S bár a vízművel szemben ő is tehetetlen, megígéri („Öcsém, itt a média előtt...") Jánosnak, hogy még az idén elviszi a Balatonhoz. Persze nem csak őt, mindenkit, aki befér a buszba. Ugyanis Közép-Európa legnagyobb apadó tavát beszélgetőtársaink közül még senki sem látta. Budapesten is akkor jártak először, amikor a Ferihegyre mentek, hogy a gépmadár Kanadába röpítse őket.

Mohácsról a második ezredvégi magyarországi roma exodus idején hatvan család próbált szerencsét a világ túlsó felén. Budapest mellett innen távoztak a legtöbben. Sokan azóta hazatértek, legtöbbjük azért, mert nem kapták meg a politikai menedékjogot, másokat a honvágy hozott vissza. Az utóbbiak közé tartozik Szilvia is, aki 2001-ben ment ki testvéreivel és akkor kétéves kisfiával, Józsikával. Egy Torontó közeli kisvárosba, Hamiltonba kerültek, csakúgy, mint az összes emigráns Török utcai roma. Szilvi szerint Hamiltonban minden nagyon jó volt, kaptak annyi pénzt, hogy lakást béreljenek, munkájuk is akadt, palántáztak, virágot ültettek, paradicsomot szedtek. „Mohács viszont a legnyomorultabb hely a világon. Tízezer forintból hogyan lehet megélni?! Elmegyünk innen Uj-Zélandra" - mondja Szilvia, s nem tudom eldönteni, viccel vagy komolyan beszél. Különben Szilvia két nővére megkapta Kanadában a menedékjogot, úgyhogy ők már állandóra vannak bejelentve Hamiltonban.

Bicskei Gyuláék ellenben azon mohácsi kivándorló családok közé tartoztak, akiknek a házukat is el kellett adniuk, hogy meg tudják vásárolni a repülőjegyet. Mindhiába, nekik kint sem jött össze. Gyula felesége, Ilona szerint „a futár" csapta be őket, pedig 300 dollárt fizettek neki az „életrajzért", aminek igazolnia kellett volna, hogy őket Magyarországon cigány származásuk miatt hátrányosan megkülönböztetik, üldözik. „Az egy magyar származású alkoholista volt. Kiderült, hogy oda se adta a papírunkat a menedékjogot intéző ügyvédnek" - magyarázza Ilona. Mióta hazajöttek, földönfutók Bicskeiék a három gyerekkel, akik közül a kislány még csak óvodás, a kisfiú kisiskolás, a harmadik, Gyula már 17 éves. A kisebbeket még csak befogadta egy időre a nagymama, de a nagyot és őket a férjével már nem. Azóta hányódnak ide-oda. Laktak a hajléktalan menhelyen, buszmegállóban, most Gyula nővére könyörült meg rajtuk. Egy hónapig az udvari szerszámos sufniban húzhatják meg magukat. A gyerekeket állami gondozásba akarta venni a rendkívüli empátiával megáldott gyámhivatal, holott az embertelen körülmények dacára a kis Zsanett óvodába, Balázs iskolába jár, a két Gyula pedig Pécsre buszozik naponta alkalmizni. Hogy mi lesz velük? „A Dunának megyünk, de komolyan. Inkább a halál, mint hogy elvegyék tőlem a gyerekeket. Én állami gondozottként nőttem fel, tudom, mi az..." - mondja a végsőkig elkeseredett Ilona asszony.

Prológus helyett

„Romaügyek pedig nincsenek! A romák jelentős része se nem szegény, se nem kirekesztett, és a szegények és kirekesztettek jelentős része nem roma. Ezért a szegénykérdés etnicizálása, pusztán szociális ügyként való kezelése helytelen, káros" - írja Ladányi János szociológus az Egyenlítő című folyóiratban megjelent tanulmányában.

A szociológus vizsgálati adatai szerint ma 600-800 ezer közé tehető a tartósan leszakadott, mély szegénységben élő, kirekesztett népesség száma, akiknek a negyede-har- mada cigány. Ez ma Magyarország legsúlyosabb problémája. „Olyan probléma - véli Ladányi -, amelynek megoldása nem várható a gazdaság növekedésétől, sőt olyan probléma, aminek súlyossága a beindult gazdasági növekedéssel inkább fokozódott. Ezt a kérdést a jóléti rendszerváltás kormánya nem fogja tudni »cigányügyi tanáccsal«, a kér55