Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Tandori Dezső: Nem hogy „mi”, de hogy mi „nem”

Tandori Dezső

Nem hogy „mi", de hogy mi „nem"

Ön- és köztanulmány

Egy-egy írás története olykor nem íródásával kezdődik, hanem hogy végül hova írják.

Sem külön megtisztelni nem akarok fórumokat, sem magamat ily látszatba keverni. (Hogy attól függ, amerre - s hogy merre! - lendül, hol kerül helyére, vagy hol csak úgy „lóg" aztán. A dolog. Az írás.)

Es mégis.

Ezzel itt hosszasan haboztam.

S még címe is lett volna más.

Végül ez lett; és itt van.

Csak még én nem tudom, mi is. Mert innen írom.

Csekélység, hogy „róla" beszélek.

Hanem hát: már ennyi is üdvre emel ki az irodalmi értéktanulmányosdi olykor közepesnél alig jelentősebb szikrákat villogtató fényteréből; s ezért nem írhattam „válasznak" ezt egy - kikereshető, hol s kitől jelent meg - „A jelentésvesztés poétikája" című (hangzatos cím, ah, irigylem ezt az összefoglalókészséget) dolgozatra, holott igencsak tettem volna.

Ekképp pár tényező itt eltolódik, pár dolog jobban előjöhet. Hanem egy-egy írás valódi haszna tényleg az: megmenti íróját, kimenti „búvabeleül", vagy hon- nét; Arany mondja, s így idézem én a Siralmat, hogy amit nagyon szeretünk, magunkévá/hoz hasonltjuk (nem „hasonlítjuk"!), s kis modifikálással idézgetjük.

*

(Hogy a dolgok mily reménytelenek, magam is mindkétszer „hasonlítjuk"-ot kezdtem gépelni!)

Még a címről: persze. Meg nem mondhatom, hogy „nálam", „velem", „általam" (eleve nagyképű, magabízó szavak, nem jut eszembe... na... nagyralátóak, ez az) mi fejeződik ki, mi van jelen; sokszor idéztem már egy pályatársam „Hogyan írnak az írók?" Karinthy utáni viccét. Vagy harminc társam közül nekem szánta ezt a szerző, e nagyon pontosat: „Tandori - megvan."

Ezzel az írással is hát: remélem, megint megvoltam egyszer. (Ld. Füst Milán, hogy mind ez volt etc.)

Vagy a magam Kormos-vicce rá: „Ez mind én voltam. Vackor."

* *

27