Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Buda Ferenc: Rendkeresés

ni!" - indítványozta. S én hamarosan náluk találtam magam. Hogy kettőnkön kívül még kik voltak ott és hányán, továbbá a helyszín s a körülmények részletei kifakultak, kitörlődtek az emlékezetemből. Annyi mindenesetre megmaradt bennem, hogy a rosszul világított, aprócska lakás teli volt kisebb-nagyobb gyerekekkel, s a szegényszagot szinte harapni lehetett. Szemlátomást még nálunk is nagyobb nélkülözések közepette éltek.

Egyetlen elmesélhető jelenet - vagy inkább mozzanat - őrződött meg agyam valamelyik rekeszében-zugában e röpke kalandból:

Alkalmi pajtásom egy széles, viseltes, feketére avult csatos bőrszíjjal foglalatoskodott. Ahogy ott figyeltem, mit csinál vele, egyszer csak idenyújtotta: „Jó szíj" - mondta. Én csupán azt jegyeztem meg magamban, hogy jó, s hogy meggyőződjem róla, vajon valóban jó-é, hát a szájamba vettem s megízleltem. (Ebből gondolom, hogy legföljebb hároméves lehettem: később már megtanultam, hogy ne kapjak be a számba lépten-nyomon mindenféle oda nem való dolgot.)

Belefeledkezvén a játszadozásba, mindenféle honvágy, hiányérzet s a legkisebb lelkifurdalás nélkül ott időztem náluk öreg estéiig. Csak akkor ébredtem rá cselekedetem súlyára, amidőn anyám - felkutatván hollétem színhelyét - az aggodalomtól feldúlt arccal, sápadtan benyitott az idegen ajtón s kézen fogva hazavezetett. Nem kaptam ki tőle, szidalommal sem büntetett: nyilván örülhetett, hogy egyáltalán sikerült rám találnia.

Attól fogva én mindenesetre jó ideig őrizkedtem az efféle eltűnésekkel járó kalandoktól.

(Az a szíj egyébként egyáltalán nem volt jóízű.)

*

Alaposan megáradt a Duna az elmúlt néhány nap során. Eltűnt a kikötőállomás melletti fövenyes partszegély, a víz fenn locsog a partvédő kőtömbök között. A sziget pereménél visszafelé kanyarodik az áramlás széle, ez kiválóan szemlélhető a közeire behajított ágacskák, gallydarabkák útján: mintha a folyam sodrával szemben úsznának. Vagy húsz méternyivel beljebb kisebb-nagyobb örvények forgolódnak. Völgymenetben - Baja, Újvidék, Belgrád felé - nagy motorzajjal elzúg egy uszály. Erősen viszi a víz is, így meglehetős tempóban halad lefelé, nem úgy, mint árral szemközt, hegymenetben. Jó 200-300 méternyire jár az uszály, mire a hatalmas fémtestet ék alakban követő hullámok jobb oldali pász- tája partot érve a kőtömbökhöz s a betonlépcső aljához csapódik.

Csupán futólag szemügyre véve ezt a látszat szerint szinte édenileg érintetlen környezetet, már néhány percnyi nézelődés során is szembetűnik, mennyire beleavatkozott, belerontott a vadon életébe itt is a civilizáció. Az - olyan-amilyen - épületeken, utakon s egyéb műszaki létesítményeken túl az itt honos fajok közti dinamikus egyensúlyt, a természetes harmóniát megbontó, kikezdő, megmásító, mesterségesen betelepített vagy behurcolt idegen növények egyedei, terjeszkedő csoportjai, sőt tömegei is tanúsítják. Egy nemesített fűzültetvényre a minap Buzeczky Győző, a Duna-Dráva Nemzeti Park jeles munkatársa hívta fel a figyelmünket („no forest: plantation"). A kanadai nyárakat, a kőrislevelű juhart - köznapi nevén: zöldjuhart -, a platánfákat s az immáron végképp elma24