Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Buda Ferenc: Rendkeresés
(Az én Trabantom már tél óta az udvaron vesztegel: egy nap rajtakaptak a rendőrök, hogy - igaz: sürgős dologban - lejárt forgalmival közlekedem. Megbüntettek 25 ezer forintra. Le is ülhettem volna ezt az összeget, ám sok a dolgom: a tartós kikapcsolódás fényűzése számomra megengedhetetlen. Azóta hát nem autózom. Nem is hiányzik. Bőven beérem két kerékkel.) * Június másodika. E napon éltem át 57 évvel ezelőtt szülővárosomban az első bombázást. Nyolcéves sem voltam még egészen, ám innen, az idő távolából visszatekintve még kisebbnek látom akkori magamat: talán az időt térként megjelenítő vizuális képzelet láttatta perspektivikus megrövidülés miatt, talán azért, mert a mai hét-nyolcéveseknél valóban kisebb termetű voltam. Derűs, szép kora nyári nap volt az a június másodika. Akkor végeztem az első elemit, s mivel a tanév a háborús állapotok miatt korábban ért véget, mint rendes időkben, iskolába már nem kellett menni. Jócskán fenn járt a nap, amikor felébredtem. Anyám előzőleg kiszaladt a piacra. Nem volt kire bízzon - apám hónapok óta a fronton szolgált -, de engem nyugodt szívvel otthon hagyhatott magamban is: megbízható gyerek voltam. A reggelire szánt bögre tejet, szeletnyi kenyeret odakészítette a konyhaasztalra, s már épp nekiláttam volna, amidőn rettenetes üvöltő hangon megszólaltak a város szirénái. Gyomrom azonnal öszszerándult. Egy falatot, egyetlen kortyot sem bírtam lenyelni aznap, egészen sötétedésig. (Amikor is egy éretlen, zsenge magvú zöld barackot ropogtattam el táplálék gyanánt.) Csakhamar tompán mormogó zúgás támadt nyugatról, a Pentezug felől - ahonnét a nyári zivatarfelhők szoktak feketén közeledni villámmal, esővel, mennydörgéssel -, s néhány perc múltán megjelentek az égen a brit királyi légierő nehézbombázói. Mi azonban - talán a zárt helytől való ösztönös irtózat miatt - nem mertünk lehúzódni az óvóhellyé előléptetett pincébe: a velünk egy portán lakó többi család jelenlévő tagjaival együtt az udvarvégi palánk mögötti kert fái alól lestük remegve, hogy a kötelékben érkező repülőgépek leejtik terhüket a város felett. A magasból zuhanó bombák sivitása, eget-földet rendítő robaja máig itt rezeg bennem, mint ahogy a robbanások ég felé szökő, feketén go- molygó füstjét is látom magam előtt. A légicsapás célpontja - mint katonai fontosságú vasúti csomópont - a debreceni Nagyállomás volt. Ám a környékbeli utcák - Erzsébet utca, Késes utca, Werbőczy utca - (talán a pontatlan célzás miatt) még alaposabban megkapták a magukét. Sok halottja és sebesültje volt ennek a légitámadásnak. Az a hely, ahol mi laktunk, viszonylag messzi esett a pályaudvartól, így hát ekkor még megúsz- tuk. Mi is - s egyelőre a hajlékunk is. A háború hátralévő hónapjai során adódott még számos alkalom a rettegésre, az ijedelemre, e nap iszonyatosan szorongató félelme azonban nem tetéződött s nem ismétlődött. Bennem legalábbis nem. Úgy látszik - akárcsak a szagokhoz, bűzökhöz, illatokhoz -, a halál veszedelemhez is hozzá lehet szokni. Ha a vészhelyzet sűrűn ismétlődik, esetleg állandósul, az idegrendszer védekező mecha21
